1. rész

Heey!:D
Tudom, hogy tegnap tettem fel a prológust, és még alig nézték meg az oldalt.. de van már egy feliratkozóm! :D És nagyon jó kedvem van, szóval, itt az első rész. :)
Amúgy várjátok a This Is Us-t?:D Én néztem egy darabig a vörösszőnyeges bevonulást, de csak a végét, meg amikor a fiúk odaértek. ( csak egy kicsit sikítoztam, meg sírtam.. csak egy kicsit.. Legyen már Szeptember 5 !! )
Írjatok véleményt a részről, vagy amit ilyenkor szokás és .. jó olvasást ! :)




* Spencer szemszöge *

Úgy érzem magam .. mintha már ezer éve aludnék, és üres lennék.. teljesen.

Az ürességben egy hang, egy mondat lebeg előttem. - ' Kérlek kelj fel.. ne hagyj itt. Maradj velem.. ' - visszhangzik.
Mintha csak egy barlangban lennék. Majd egyszer csak kilépek a sötét barlangból, és nagy fényesség vesz körül, a hang eltűnik..
Résnyire kinyitom a szemem, enyhe napfény világítja meg a szobát. Szokatlan volt.. régen nem láttam ennyi fényt.. Gépek csipogását hallottam meg, infúzió volt karomnál. Hol vagyok?
Egy nő ül a széken, ágyam mellett, lehajtott fejjel. Biztosan alszik. Kezemet próbáltam mozgatni, de alig ment. A mellettem lévő nő felébredt, látta, hogy ébren vagyok.
- Spencer? ébren vagy? - kérdezte boldogan, és kissé idegesen. Ez az aggódó tekintet.. tudom ki ő.
- Anya, hogy vagyok? - kirohant a szobából.
Próbáltam rendesen felébredni.. sikerült. A szobát kezdtem tanulmányozni. Fehér falak, fehér ágy, a szoba végébe lufik, virágok, csokik, és egy plüssmaci. Az ablak csukva, és még a függöny is fehér volt. Mellettem jobbról egy éjjeliszekrény - kórházi változatban - , balról pedig egy gép. És mintha fölöttem is lenne egy, de nem vagyok benne biztos. Az ágyammal szemben egy kis Tv volt.. nagyon kicsi. Rajtam pedig egy fehér kék pöttyös ruha.. biztos, hogy kórházban vagyok.
Anya pár perc múlva egy fehér köpenyes, kora negyvenes férfival tért vissza. Fekete haja kicsit kócos volt, szemüveget viselt, arca kissé borostás. Látszott rajta, hogy sokad dolgozik.
- Spencer, örülök, hogy felébredtél. - mosolygott rám a doki. Összehúzott szemekkel, kérdőn néztem rá.
Mennyit aludhattam? Hány napot? - Megtudod mondani most hol vagy?
- Valószínűleg kórházban.. de mi történt?
- Mire emlékszel?
- Semmire.
- Drágám - szólított meg anya - mire emlékszel? Mi az utolsó amire emlékszel? - gondolkozni kezdtem.
Teljesen üresnek éreztem a fejem. Szó szerint. Mint egy kisgyerek, aki először meg iskolába, és nem tud olvasni. Erősen lehunytam szemem, és jobban emlékezni próbáltam. Halványan egy kép volt előttem, ahogy egy lánnyal - Kellyvel - készülődünk valahova.. Szintén egy halvány képet láttam, ahogy kint havazott. Eszembe jutott valami.
- Azt hiszem.. Kellyvel készülődtünk, egy bulira. Igen! Január tizennyolcadikán mentünk egy születésnapi bulira. - Anya elkerekedett szemekkel nézett rám, idegesen kifújta a levegőt. - Mondja már el valaki, mi történt! - idegeskedtem
- Ne idegeskedj Spencer! - szólt rám az orvos - Decemberben autóbaleseted volt.. két és fél hónapig kómában voltál. Már le akartunk kapcsolni a gépekről, de édesanyád nem engedte.. és Kelly barátnőd sem. - mosolygott.
December? Hiszen még nem is volt karácsony.. most pedig Március?
- Kincsem.. az a buli több mint egy éve volt.. amikor is.. - szeme könnyezni kezdett. Miért emlékszik erre a napra ennyire?
- Ahogy sejtettem.. - gondolkozott a doki - sejtettük, hogy ez lesz amikor felébredsz..
- Micsoda?
- Amnézia. - bökte ki - Ha édesanyád jól mondta, akkor több mint egy évre visszamenőleg, elfelejtettél mindent. De nem kizárt, hogy több emléked is elveszett. Lehet, hogy a korábbi évekből, csak pár dolgot felejtettél el.. Reméljük visszatérnek az emlékeid.
Lesokkolódtam. Te jó ég! Több mint egy évet elfejtettem? És még több emléket is? Autóbalesetben, télen?
Ki volt az az idióta aki mellé beültem? Mert én télen nem vezetek! És egyáltalán hol történt a baleset?
Annyi kérdésem volt.. de most hirtelen nem jött ki semmi a számból.. Csak az előbbi járt a fejemben. - ' Autóbaleseted volt ' , ' Több mint egy évre visszamenőleg, elfelejtettél mindent ' - Az orvos a műszereket nézte, majd anya kérésére kimentem a szobából. A folyosóra néző kis ablakon keresztül figyeltem őket. Anya kissé aggódva beszélt az orvoshoz, aki látszólag megnyugtatta amikor anya végre hagyta beszélni. A doki elment, de anya nem jött vissza. Telefonálni kezdett. A vonal túlsó felém valaki nagyon magyarázott valamit.. Befejezték a beszélgetést, majd anya újra telefonált. Most ő beszélt többet.
Újból fáradt lettem. Több mint két hónapot aludtam, és most is fáradt vagyok?
Szemeim félig csukva voltak, mikor anya belépett. Közel jött hozzám, leült az ágy szélére.
- Annyira örülök, hogy felébredtél - megsimogatta arcom - azthittem már .. - elcsuklott hangja, egy könnycseppet engedett ki. Megfogtam kezét, enyhén megszorítottam.
- Itt vagyok - mosolyogtam rá - de ha most alszok, remélem nem tart hónapokig. - elnevette magát, majd komoly arccal néztem rá - anya menj haza. Pihenned kell. Látom, hogy fáradt vagy.
- Rendben drágám. Holnap reggel jövök.. Kellyvel. - rámmosolygott, majd kiment.
Kelly.. a legjobb barátnőm. Mindig vidám, kedves, és hülye.. bár lehet, hogy megváltozott. Nemtudom.. hiszem elfelejtettem. De biztos vagyok benne, hogy ő semmit nem változott.
Próbáltam magamból emlékeket előhozni, gondolkozni.. de nem ment. Túl fáradt vagyok még ehhez..