2. rész

Happy Birthday Liam!!! 
A mi hősünk napja miatt, itt a második rész, ami szerintem nem lett valami tökéletes, de ez még az eleje szóval.. :D Bocsánat, hogy régen hoztam részt, élvezem a nyár utolsó napjait. :D Van olyan ember aki ma tényleg nem használt kanalat?:O Én hozzá sem nyúltam. Városban megfordultak utánunk, mert hát négy kockás inges lányt, csak azért is hülyének néznek:D
Tudom, hogy már mindenki tudja.. de úristen Perrie és Zayn eljegyezték egymást. *-* És jövőhéten This is us. Jól kezdődik a tanév. :) 
Kérlek, írjatok komit, pipáljatok, vagy iratkozzatok fel.. vagy akármi. :D Jó olvasást. :)


Új nap, új reggel. Végig aludtam a tegnap délutánt. Ez semmi, ahhoz képest, hogy két és fél hónapig kómában voltam.
Amikor az ablak felé fordultam, egy nő jött be. Fehér ruhájában, volt egy halványkék csík, a névtáblája bal oldalra ki volt tűzve, haja fekete, copfba kötött. Ez nem orvos, ez egy ápoló.
- Jóreggelt Spencer. - mosolygott. - Az állapotodat jöttem ellenőrizni. - a gépeket figyelte, megmérte a vérnyomásomat. Mindent rendben talált, köszönt, majd kiment. Újra egyedül maradtam.
Sok bambulás után megpillantottam az ágy melletti éjjeliszekrényen, egy Tv kapcsolót.
Unalmamba bekapcsoltam, és még unalmasabb csatornákat kezdtem bámulni. Mindenhol a délelőtti beszélgetős műsorok, eléggé gyerekes műsorok, reklámok. Végül a tizenegy órás híreket kezdtem nézni.
Egy autó balesetről beszéltek, amikor magam mellé helyeztem a távirányítót. Újra felvetődött bennem a kérdés.. pontosan hogy történt? Benne volt a hírekben a balesetem? Többet megtudhatnék, arról hogy mi történt..
Fél óra múlva nyitódott az ajtó. Mire odakaptam a fejem, már a barátnőm ugrott a nyakamba.
- Speeeenc! - szorosan ölelt - úgy örülök neked!
- Óvatosan Kelly. - szólalt meg anya a háttérből. Látszólag komoly akart lenni, de szeménél látszódott, hogy nevet.
Kelly motyogott valamit, majd elhúzódott, és leült az ágyam szélére.
- Hogy vagy? Mikor engednek ki?
- Jól vagyok, és nem tudom.. Állítólag egy hét múlva.
- Oké.. és mire emlékszel a balesetről? - anya köhintett. Mintha jelzett volna valamit ezzel.. de nemértettem. - mindegy - folytatta - mire emlékszel?
- Őszintén? nem sok mindenre. Egy és fél év teljesen kiesett, vagy több. - csóváltam a fejem. Kelly az év szó hallatán elhúzta száját. - anya mikor mehetek suliba? - fordultam felé.
- Nem gondoltad komolyan, hogy visszamész a suliba ?!
- Hát.. de. Vissza szeretnék menni.
- Szó sem lehet róla! - emelte fel hangját.
- Szinte alig vettünk valamit az elmúlt évben, csak az alapokat fejlesztettük. Nagyon kevés óránk van. Simán be tudja pótolni, és le tud érettségizni. Spenc kilencedikben előretanult négy évre. - magyarázta Kelly
Kilencedik osztályra emlékszem.. senki nem volt a barátom, csak tanultam.. előre a következő évekre.
Az összes tanévre. És arra is emlékszem, hogy a következő évben lettek barátaim. Kelly volt az első, akit tényleg legjobb barátomnak mondhattam akkor, és most is. A következő év homályos.. alig van valami emlékem.. szinte semmi.
- Ajj - sóhajtott anya - Rendben! Hozz be neki tanulnivalókat. - tárgyalni kezdtek Kellyvel.

És így is lett. Kelly hozott tanulni valót, így elvoltam a maradék időmben a kórházban. Anya beszélt a suliban az igazgatóval, aki állítólag a történtek ellenére is vár.. mondjuk akar velem beszélni.
Furcsa.. állítólag ilyenkor senki nem kíváncsi a sokáig alvó lányra.. most pedig igen? Nem értem.
Drága barátnőm, Kelly, szinte mindennap bejött egy kis időre, és sokszor mesélt pár dolgot ami velünk történt. Mindig remélte, hogy valami eszembe jut, de nem. Semmi nem jutott eszembe.

 ( bocsánat, hogy ilyen rövid lett. :/ )

1. rész

Heey!:D
Tudom, hogy tegnap tettem fel a prológust, és még alig nézték meg az oldalt.. de van már egy feliratkozóm! :D És nagyon jó kedvem van, szóval, itt az első rész. :)
Amúgy várjátok a This Is Us-t?:D Én néztem egy darabig a vörösszőnyeges bevonulást, de csak a végét, meg amikor a fiúk odaértek. ( csak egy kicsit sikítoztam, meg sírtam.. csak egy kicsit.. Legyen már Szeptember 5 !! )
Írjatok véleményt a részről, vagy amit ilyenkor szokás és .. jó olvasást ! :)




* Spencer szemszöge *

Úgy érzem magam .. mintha már ezer éve aludnék, és üres lennék.. teljesen.

Az ürességben egy hang, egy mondat lebeg előttem. - ' Kérlek kelj fel.. ne hagyj itt. Maradj velem.. ' - visszhangzik.
Mintha csak egy barlangban lennék. Majd egyszer csak kilépek a sötét barlangból, és nagy fényesség vesz körül, a hang eltűnik..
Résnyire kinyitom a szemem, enyhe napfény világítja meg a szobát. Szokatlan volt.. régen nem láttam ennyi fényt.. Gépek csipogását hallottam meg, infúzió volt karomnál. Hol vagyok?
Egy nő ül a széken, ágyam mellett, lehajtott fejjel. Biztosan alszik. Kezemet próbáltam mozgatni, de alig ment. A mellettem lévő nő felébredt, látta, hogy ébren vagyok.
- Spencer? ébren vagy? - kérdezte boldogan, és kissé idegesen. Ez az aggódó tekintet.. tudom ki ő.
- Anya, hogy vagyok? - kirohant a szobából.
Próbáltam rendesen felébredni.. sikerült. A szobát kezdtem tanulmányozni. Fehér falak, fehér ágy, a szoba végébe lufik, virágok, csokik, és egy plüssmaci. Az ablak csukva, és még a függöny is fehér volt. Mellettem jobbról egy éjjeliszekrény - kórházi változatban - , balról pedig egy gép. És mintha fölöttem is lenne egy, de nem vagyok benne biztos. Az ágyammal szemben egy kis Tv volt.. nagyon kicsi. Rajtam pedig egy fehér kék pöttyös ruha.. biztos, hogy kórházban vagyok.
Anya pár perc múlva egy fehér köpenyes, kora negyvenes férfival tért vissza. Fekete haja kicsit kócos volt, szemüveget viselt, arca kissé borostás. Látszott rajta, hogy sokad dolgozik.
- Spencer, örülök, hogy felébredtél. - mosolygott rám a doki. Összehúzott szemekkel, kérdőn néztem rá.
Mennyit aludhattam? Hány napot? - Megtudod mondani most hol vagy?
- Valószínűleg kórházban.. de mi történt?
- Mire emlékszel?
- Semmire.
- Drágám - szólított meg anya - mire emlékszel? Mi az utolsó amire emlékszel? - gondolkozni kezdtem.
Teljesen üresnek éreztem a fejem. Szó szerint. Mint egy kisgyerek, aki először meg iskolába, és nem tud olvasni. Erősen lehunytam szemem, és jobban emlékezni próbáltam. Halványan egy kép volt előttem, ahogy egy lánnyal - Kellyvel - készülődünk valahova.. Szintén egy halvány képet láttam, ahogy kint havazott. Eszembe jutott valami.
- Azt hiszem.. Kellyvel készülődtünk, egy bulira. Igen! Január tizennyolcadikán mentünk egy születésnapi bulira. - Anya elkerekedett szemekkel nézett rám, idegesen kifújta a levegőt. - Mondja már el valaki, mi történt! - idegeskedtem
- Ne idegeskedj Spencer! - szólt rám az orvos - Decemberben autóbaleseted volt.. két és fél hónapig kómában voltál. Már le akartunk kapcsolni a gépekről, de édesanyád nem engedte.. és Kelly barátnőd sem. - mosolygott.
December? Hiszen még nem is volt karácsony.. most pedig Március?
- Kincsem.. az a buli több mint egy éve volt.. amikor is.. - szeme könnyezni kezdett. Miért emlékszik erre a napra ennyire?
- Ahogy sejtettem.. - gondolkozott a doki - sejtettük, hogy ez lesz amikor felébredsz..
- Micsoda?
- Amnézia. - bökte ki - Ha édesanyád jól mondta, akkor több mint egy évre visszamenőleg, elfelejtettél mindent. De nem kizárt, hogy több emléked is elveszett. Lehet, hogy a korábbi évekből, csak pár dolgot felejtettél el.. Reméljük visszatérnek az emlékeid.
Lesokkolódtam. Te jó ég! Több mint egy évet elfejtettem? És még több emléket is? Autóbalesetben, télen?
Ki volt az az idióta aki mellé beültem? Mert én télen nem vezetek! És egyáltalán hol történt a baleset?
Annyi kérdésem volt.. de most hirtelen nem jött ki semmi a számból.. Csak az előbbi járt a fejemben. - ' Autóbaleseted volt ' , ' Több mint egy évre visszamenőleg, elfelejtettél mindent ' - Az orvos a műszereket nézte, majd anya kérésére kimentem a szobából. A folyosóra néző kis ablakon keresztül figyeltem őket. Anya kissé aggódva beszélt az orvoshoz, aki látszólag megnyugtatta amikor anya végre hagyta beszélni. A doki elment, de anya nem jött vissza. Telefonálni kezdett. A vonal túlsó felém valaki nagyon magyarázott valamit.. Befejezték a beszélgetést, majd anya újra telefonált. Most ő beszélt többet.
Újból fáradt lettem. Több mint két hónapot aludtam, és most is fáradt vagyok?
Szemeim félig csukva voltak, mikor anya belépett. Közel jött hozzám, leült az ágy szélére.
- Annyira örülök, hogy felébredtél - megsimogatta arcom - azthittem már .. - elcsuklott hangja, egy könnycseppet engedett ki. Megfogtam kezét, enyhén megszorítottam.
- Itt vagyok - mosolyogtam rá - de ha most alszok, remélem nem tart hónapokig. - elnevette magát, majd komoly arccal néztem rá - anya menj haza. Pihenned kell. Látom, hogy fáradt vagy.
- Rendben drágám. Holnap reggel jövök.. Kellyvel. - rámmosolygott, majd kiment.
Kelly.. a legjobb barátnőm. Mindig vidám, kedves, és hülye.. bár lehet, hogy megváltozott. Nemtudom.. hiszem elfelejtettem. De biztos vagyok benne, hogy ő semmit nem változott.
Próbáltam magamból emlékeket előhozni, gondolkozni.. de nem ment. Túl fáradt vagyok még ehhez..

Prológus

Heeeey. :))
 Még mindig nem tudom, hogy ilyenkor mit kéne írni ..
 Van egy másik blogom ~ wonderwall . néven, és most itt egy új történet! :)
 Hogy miért 1D fanfiction? Fogalmam sincs. Kiakartam próbálni ezt. ( ne higgye senki azt, hogy nem szeretem őket! :D )
 Annyit elmondok itt az elején, hogy a fiúk, akik szerepelnek benne, nem lesznek sztárok, semmi.
 Csak sima emberek.
 Próbálok nem sablon sztorit írni, de amit tervezek.. hát.. olyat nem nagyon láttam még.
 Nem is rizsázok tovább, itt a prológus! (:



Tél van. Hideg, zord idő. Az emberek ma alig mennek ki az utcára, csak a bátrabbaknak van merszük.
Londonba vezető úton egy autó közeledett a város felé, benne két fiatal, egy fiú, és egy lány.
Veszekedtek. Mindketten rossz dolgokat vágtak a másikhoz.
- Nem érzem jól magam a kapcsolatunkban! - kiáltotta idegesen a fiú, szemeit levette a csúszós útról, a lányt nézte.
- A legrosszabb döntésem az volt, hogy megbocsátottam neked. Miért vagyunk együtt? - idegeskedett a lány.
Visszafordultak az út felé. Mindkettejüket erős fény világította meg. A lány hangosan a fiú nevét kiáltotta, aki amilyen gyorsan csak tudott, rántott a kormányon. Megcsúsztak az úton. Csúszás közben az autó gurult egyet, majd az árokba borult.
A fiú ébren maradt.. a lány nem.
Nem törődött saját bajaival, kiszedte a lányt a kocsiból, aki mindenféle szólogatás ellenére eszméletlen maradt.
Feje vérzett. A fiú idegesen beszélt a mentősökkel, közben a lányt próbálta ébresztgetni.
- Kérlek kelj fel.. ne hagyj itt. Maradj velem.. - mondogatta szomorúan a fiú. Szeme könnybe lábadt. Zokogni kezdett. mivel a szerelme életveszélyben van..