5. rész

Heeey.:) Meghoztam az ötödik részt. A következő részektől fog majd több szereplő bekapcsolódni a történetbe. Szóval izgalmasabb lesz. De még mindig az elején vagyok.
u.i.: a másik ( vagyis az első netre feltett ) blogomat töröltem.

Hétfő reggel szinte kipattantam az ágyból. Újra suliba megyek. Bár anya még mindig nem örül neki, szerinte nem kellene.. Szerintem igen.
Kíváncsi voltam mennyit változott az iskola, a programok, és minden. De ami a legjobban érdekelt; az az emberek véleménye. Sokszor hallottam, hogy aki több idő után visszatér az emberek közé, összesúgnak a háta mögött, kibeszélik.. és ha tudják mi történt, egyszerűen hülyének nézik. Hülyének fogom érezni magam, ha olyan fog velem beszélni, akire nem is emlékszem. Hülyén fogom érezni magam, ha valaki elkezd mesélni valamit, amit nem értek. Mindenféle értelemben érdekes lesz ez a nap.
De nem vagyok idióta; nem felejtettem el mindent..

Kelly, és Louis a házunk előtt várt reggel. Ők is aggódtak mi lesz velem ma.. De miért? Nem lesz semmi bajom. Vagy mégis? Nem történhet semmi. Maximum kibeszélnek, hülyeségeket pletykálnak..
Louis egész végig arról magyarázott, milyen jó meccs volt tegnap a Tv-ben. Kelly-el csak bólogattunk, mintha érdekelne minket.
Más ezt észrevenné, de ő nem. De hát .. ő Louis.
Egyszer, még nagyon régen, amikor összebarátkoztunk, megjegyezte, hogy milyen jó társaság vagyunk, mindent elmondhat nekünk, mindig végighallgatjuk, és minden érdekel minket. Ha tudná, hogy nem ..

A suli elé érve megtorpantam.. régen jártam itt. Mintha ezer év telt volna el.. Szürke színű volt az épület, az ablakkeretek fehérek, csak úgy, mint a lépcső ami a bejárathoz vezet. Igen, itt semmi sem változott. Talán, csak a fű lett zöldebb.
Erőt vettem magamon, és elindultam barátaim oldalán befelé.
Az ajtó nyitódása után, egy ideig nem tűntem fel az embereknek.. Ám másodpercekkel később észrevették a Kelly, és Louis között álló harmadik személyt, engem. Szinte a legtöbb pillantás rám szegeződött, mindenki sugdolózni kezdett. ' Hogy-hogy itt van? ' , ' nem balesete volt? ' , ' Ez a lány nem beteg? ' Ilyen, és ehhez hasonló kérdések hangzottak el. De nem foglalkoztam velük. Csak azzal, hogy egyesek szerint ' beteg ' vagyok. Ha beteg volnék, nem itt lennék!
Anya pár napja beszélt az igazgatóval arról, hogy visszavesznek-e. Ez a kérdés ma dől el. Az első utam oda vezetett.
Bekopogtam, majd a titkárnő beengedett. Az igazgató egy ideig még telefonált, majd kedvesen üdvözölt. Nem tudom, hogy azért, mert kijöttem a kórházból, vagy mert alapból ilyen jófej.
- Édesanyád mondta a telefonba, hogy te nagyon szeretnél visszajönni.. - kulcsolta össze az ujjait maga előtt íróasztalán - Nézd Spencer, sajnálom ami történt, de több mint két hónapig kómában voltál, és amnéziád van. Az érettségi közeleg..
- Igazgató úr, maga is tudja, hogy kilencedikben végigtanultam azt az évet.. vagyis inkább négy évre előre tanultam. Erre emlékszem. - mosolyogtam rá, mire elnevette magát.
Természetesen az igazgató tudta, hogy volt egy gólya, akinek akkor nem voltak barátai, ' lúzer volt ' , és csak tanulni tudott. Mára az a gólya végzős, barátai vannak, és az emlékei hiányosak.
- Rendben, nyertél. De ha bármi gond van, piszkálnak ilyesmi.. szólt nyugodtam. Igazgatóként kötelességem a normális diákjaimat védeni. - mosolygott. Hmm, ez kedves. Megköszöntem, majd elindultam órára. Az igazgató mindig ilyen kedves volt, vagy csak nem emlékszem rá? Az utóbbira tippelnék.
Az órára épp kijövetelemkor csöngettek be, de páran még most futottak a suliba, vagy órára.
Az egyik folyosón lépkedve, valaki sikeresen nekem jött. Teljesen megfordultam hátrafelé. Ekkor valaki ismerőst pillantottam meg, kissé távol.. a fiú, aki az egyik közös képen a háttérben volt. Vagy tévedek? Pár pillanat után eltűnt. Messze volt, lehet, hogy a reggeli fáradság miatt rosszul láttam. Megfordultam, és folytattam utam az órára.

Mikor bekopogtam a terembe az óra már rég tartott. Benyitottam, és újból találkoztam a meglepett szempárokkal. A tanár is fürkészve nézett.
- Spencer.. hát te? - kérdezte
- Hát, visszajöttem. - tártam szét kezeim.
A tanárnő bólogatott, majd mondani akart valamit, de egy hang félbeszakította.
- Héé! - kiabált egy fiú - beteg embernek a kórházban kéne lennie.
Az osztály egy része nevetni kezdett. Felvont szemöldökkel figyeltem a fiút, aki mondata végén hozzám akart vágni egy papírgalacsint, de félre ment. Mellettem a tanár elordította magát, szinte
mindenki hátralökkent hangjától.
- Nem szabad a beteg embereket sértegetni!! - mondta mondandója végén. Beteg vagyok? Már ő is azt hiszi? Pedig bíztam ebben a nőben ..
- Elnézést - szóltam közbe - nem vagyok beteg.
Kórusba bevágta mindenki, hogy miért. Kíváncsiak voltak mi történt. A tanárnőre pillantottam, aki bólintott, majd két barátomra - akik hátul ültek - . Ők is bólintottak. És végül a többiekre, akiknek hálás arcuk volt, mert a matek óra egy része elmegy a történetemmel.
Elmondtam mindent. A balesetet, amiről sok mindent nem tudok, hogy kómában voltam, hogy amnéziás vagyok, és rengeteg dolgot elfelejtettem, és hogy miért jöttem vissza.
Persze, sokan mondták, hogy fölösleges bejönnöm, de én ezt akartam. Ez az én döntésem volt.

Utolsó óra után Louis vártuk a folyosón, hogy megérkezzen. Amit elmeséltem pár embernek első órában, hírként terjedt a suliban, így nagyjából a második szünetre mindenki tudta.. legalább is, akit érdekelt. Páran meg is kérdezték milyen volt sokat aludni.. Érdekes kérdés, olyan, mintha rendesen aludtam volna.
Voltak értelmesebb kérdések is, például, hogy a családomnak milyen volt átvészelni a helyzetet, vagy nem volt furcsa, hogy sok dologra nem emlékszem.. Jobban tetszettek az okos kérdések.

Kellyt egy lány elhívta beszélgetni, így egyedül maradtam. A kifelé siető embereket bámultam unalmamban.
Újra végig gondoltam a többi ember kérdését.. Furcsa ez az egész. A legfurcsább az egészben, hogy senki nem mondott semmit a balesetemről. Nem egy filmet láttam, amiben ugyan az volt a főszereplővel, mint most velem. A főszereplőt mindig tájékoztatják, hogy mi történt pontosan vele.. vagy esetleg egy családtag mondja el neki.. de mindenképp elmondják. Nekem nem. Egy árva szót sem szóltak.
Talán, ha elmesélnék mi történt, eszembe jutna valami. Vagy nem.
Emlékezni akarok mindenre.. Mindenre, ami ebben az elfelejtett egy évben történt.
Próbálok régebbi emlékekre gondolni, amikre emlékszem.. de nem megy, még így sem. Szerintem nem csak egy év esett ki.. hanem több dolog is.
Gondolataimból egy kéz ébresztett fel, ami megbökte a vállam.
Hátrafordultam, és egy fiú állt előttem. Feket, jól beállított haja van, sötét szemeivel nézett le rám.
- Hello Spencer, hallottam, mi történt.. - kezdte, de félbeszakítottam.
- Bocsi.. ismerjük egymást? - kérdőn figyeltem. A srác nem értette mit akartam mondani, aztán arcfejezéséből látszott, hogy rájött.
- Ne haragudj, elfelejtettem, hogy nem emlékszel mindenre.. Zayn vagyok, talán olyan fél éve ismerkedtünk össze.
- óó, értem .. és jóban voltunk? - kérdeztem kissé nevetve.
- Persze. - mosolygott.
Ha jóban voltunk, miért nem láttam egy képet sem vele az albumomban? Lehet, hogy ő volt, a hiányzó képeken?
Zayn csak magyarázta, hogy nagyon jóban voltunk, hogy párszor találkoztunk bulikon, meg ilyenek.
- Azt akartam kérdezni, nincs kedved valamikor .. - mondta, de egy hang félbeszakította.
- Spenc, mehetünk? - hallottam meg Louis hangját hátam mögül, mire megfordultam. Kellyvel kérdőn figyeltek minket. Zaynre néztek, majd rám. És így felváltva. Egy pillanatig jobban elidőzött a tekintete a fiún, majd hirtelen megfordult, és kiment. Louis vállamnál átkarolt, jelezve, hogy már menjünk.
Elköszöntem Zayntől, majd kimentünk a suliból. Kedves srác.
Barátaim mellé sétáltam, és elindultunk hazafelé. Kínosan csendben voltak..
- Oké - álltam meg - mi a gond?
Egymásra néztek, majd rám. Aztán újra egymásra, és így tovább. Titkolóznak? Lehetséges. Mindketten megrázták a fejüket. Miért mindenki ilyen furcsa?

Hazaérve feltűnően nagy csend volt a házban. Kiabáltam, de nem jött válasz.
A konyhába mentem, ahol a pulton egy cetlit láttam. Anya írta. Azt üzente, hogy ' nagy bevásárlást ' tartanak apával, és majd jönnek.
Szóval van egy kis egyedül tölthető időm. Felvonultam a szobámba, laptopommal a kezemben leültem az ágyra, és egy nagy párnára támasztottam hátamat. A háttérképen Kelly-el, és Louis-al volt, a London Eye-on voltunk. A kamerába mosolyogtunk, a háttérben pedig a város.
Támadt egy ötletem; megnyitottam a képeket, majd rengeteg mappa tárult elém. Szerencsére itt a mappák neve is évszámokban voltak, csakúgy, mint az emlékkönyv.
Nagyrészt azok a képek voltak itt, mint az albumjaimban.. de egy kép sem volt Zayn-el. Miért?

4. rész

Sziasztok. Végre van időm, és energiám feltenni részt. Általában ilyenkor mindenki azt írja, hogy a suli miatt van minden.. azt gondoltam hogy ' tuti lesz majd időm feltenni részeket. ' Persze.. Tizedik osztály: nagyrészt mindennap hat óra, de tanulj nagyon-nagyon sokat. Szóval ha sokáig nincs rész ( már ha olvassa majd bárki is a blogot ) , az a suli miatt van. Szomorúságból felépültem, pontosan 15-én, amikor elmentünk a moziba megnézni a This Is Us-t. Röviden annyi hogy imádtam ( mint mindenki) .
Jó olvasást. :)




A tegnapi házjáró túrát este fejeztük be. Hogy miért akkor? Mert anya az újításoknak minden részletét ismertette velem. Mikor, és miért. Remélte, hogy valami beugrik. De nem. Semmi. Eltelt még egy nap.
Reggel gyorsan lezuhanyoztam, elkészülődtem, majd felvettem egy sima fehér pólót, egy fekete nadrágot, és egy hosszú szürke kardigánt. Tehetetlenül álltam szobámban, nem volt semmi ötletem, a mai napra. Forogtam, a szobám közepén, mikor megpillantottam pár kissé nagyobb könyvet egymáson. Közelebb mentem hozzá. Színes könyvek. Emlékkönyv féleségek. - Spencer emlékei - olvastam el magamban. Mindegyik könyvön ez állt, rajtuk pedig különböző évszámok.
Felkaptam őket, majd lefutottam a lépcsőn, ki a hátsó teraszra. Letettem a könyveket az asztalra, majd amikor le akartam ülni kiabálást hallottam.
- Spencer, gyere ide! - kiáltott anya. Otthagytam a könyveket, és bementem a házba. A nappaliba siettem. Jól tettem, hiszen ott várt.. vártak.
- Meglepetés! - kiáltották. Te jó ég.. itt van mindenki. A szüleim, a barátaim - Kelly, Sarah, és Lucy - .. de mit keres itt Louis? Vele összevesztem ..
Louis Tomlinson, a legjobb barátom Kelly mellett. Őt is akkoriban ismertem meg, mint Kelly-t, rögtön megtaláltuk a közös hangot. Apa azt hitte, hogy több mint barátság, de nem. Mi ketten soha.
Egyszer volt egy nagyon csúnya vitánk.. Nem teljesen emlékszem rá, de azt hiszem, akkor kezdett el focizni. Felsőbb évesekkel barátkozott, és nagyon hülyén viselkedett velünk. Hogy utána mi volt, azt nem tudom.
Sorra ölelt meg mindenki. Örültek, hogy újra látnak, és jól vagyok. Mindenkinek örültem, de amikor Louis közeledett tárt karokkal, meghátráltam.
- Speeeeenc. - vigyorgott rám. Nem mosolyogtam. Hiszem rosszban vagyunk. - Mi a baj?
- Louis, mi összevesztünk.
- Spenc. Kibékültünk. - nézett rám értetlenül, minta én lennék a hülye.. aztán rájött. - úristen.. ne haragudj, elfelejtettem.. izé.. szóval, mi kibékültünk a vita után egy héttel. - mosolygott kínosan, mire én nevetni kezdtem. Csúnyán nézett rám, majd szorosan megölelt. - jó újra látni. Mármint ébren.

Anya szorgoskodott, nagyon. Mindenfelé harapnivalót hozott a nappaliba, nagyon fel volt pörögve. Pincérkedés közben hallgatózott a beszélgetésbe, de néha nem is értette, pontosan miről van szó.
Louis, és Kelly között ültem, közben a többiek kérdezősködtek.
- Nem rossz, hogy nem emlékszel jó pár dologra? - kérdezte Lucy.
- Hát.. rátok emlékszem. Az a lényeg. - nevettem - Amúgy nagyon furcsa. Érdekes lesz, ha majd valaki suliba elkezd valami régi történetet mesélni, én meg nem fogok rá emlékezni. - mondtam mire az egész társaság hangosan felröhögött.
- Várj! - tette fel az ujját Sarah, afféle ' állj csak meg ' stílusba - te visszajössz a suliba? de hát.. - félbeszakítottam.
- Kilencedikben szinte megtanultam mindent előre négy évre.. plusz, amikor ébren voltam a kórházban akkor is tanultam. - vonogattam a vállam. Közben anya bejött egy újabb tál nasival. De csak vitte magával, és leült apa mellé.
- Kérdezhetek még valamit?- szólalt meg újra Lucy.
- Persze.
- Azt mondják, hogy ha valaki kómában van, akkor hallja amit mondanak neki.. vagy egy teljesen más hangot.
- Hmm .. - gondolkozni kezdtem. Hallottam én bármilyen hangot vagy valami ilyesmit? - Valami hasonló volt. Hidegnek éreztem mindent, pedig aludtam. Hangokat is hallottam, de csak egyet, és mindig ugyan azt.
- Mit? - kérdezték kórusban.
- ' Kérlek kelj fel, ne hagyj itt, maradj velem. ' - idéztem fel a mondatot, amit folyton hallottam. Anya kezéből kiesett a tál, a földön landolt. Felpattantam segíteni neki. Furcsa volt az arca - megint - . Jelezte kezével, hogy majd ő megoldja. Felszedte a kiborult chipset, és elvitte a konyhába. Amilyen gyorsan behozta, olyan gyorsan is kivitte. Lucy persze halkan megjegyezte, hogy ' ezt ő csak olvasta a neten. '

Apa rengeteg helyen volt. A világon nagyon sok helyen. Ezért is érdekli a barátaimat az utazásai. Éppen arról mesélt, hogy nemrég Rio-ban járt, és hogy ' milyen jó volt. ' Senkinek nem tűnt fel, hogy kimentem.
Kimentem a teraszra. Leültem a padra, majd a legrégebbi emlékkönyvet lapoztam fel.
Ezekre az időkre emlékszem. Itt lettem jóba a mostani társasággal.
Első közös kép Kelly-el, Kelly-vel megyünk a suliba, Kelly csinálja a hajam, vásárlás közben, Kelly nálunk alszik, Kelly alszik nyitott szájjal, Én már normálisan kinézve, első közös kép Louis-al, Hárman vagyunk egy képen, Louis átjön hozzánk, Louis egy reggel átjön, és lelocsol engem és Kellyt egy vödör vízzel, Anyáékkal nyaralásos képek Olaszországban, Nyáron a tengerparton már Lucy és Sarah társaságában is, csoportkép rólunk, képek a tájról, Louis és Kelly átjön hozzánk, a dolgozó szobában ülünk, zongorázok ők hallgatják, és még ehhez hasonló képek. Elmosolyodtam az emlékek láttán.
A következő jött. Új tanév kezdődik, képek a suliba, egyre több ember a társaságunkban, de nem olyan sokan. Első házibuli ahova meghívtak minket, Kelly részeg, Kellynek segítek hazamenni hozzánk, másnapos a legjobb barátnőm, Louis átjön nevetni Kellyn, és verekedni kezdenek. Segítek nekik dolgozatra felkészülni, a szobánkban a földön tanulunk, Louisnak elege van a tanulásból, hátradől a földön. Innen kissé kezdenek homályossá válni a dolgok; A szokásos baráti társaságok, bulik, és hasonló baráti képek..
Egy közös képet néztem amin Kelly-el vagyunk ketten, és láttam, hogy egy hely üres a kép mellett. Biztos kivettem egy képet. Továbblapoztam, és egyre több üres hely volt.. Hogy miért van ez, arra nem emlékszem.
A következő album jött, amibe - gondolom - frissebb képek vannak. Reméltem, hogy talán valami eszembe jut.. de pár nap alatt, nem hinném, hogy sikerül.
Ebben a könyvben a képeken már sokkal jobban hasonlítunk a mostani magunkra. Kellynek bejöttek a bulizások, így amikor ment, én is mentem vele. Legalább is a képek ezt állítják.
- Mit csinálsz? - hallottam meg Kelly hangját. Leült mellém, és a képeket kezdte tanulmányozni.
- Próbálok emlékezni. - kuncogtam - Hihetetlen, hogy elfelejtettem, ennyi mindent. - kissé eltűnt a mosoly arcomról.
Tovább nézegettem a képeket.. még több üres hely.
Egy nagyobb méretű kép volt az egyik oldalon, még a könyv elején, rajta én, Kelly, Louis, Lucy, Sarah, és még két fiú. De a háttérben állt még valaki. Egy magam sötétebb hajú fiú támaszkodott a falnak.
Összehúzott szemekkel figyeltem a képet, eddig ezt a fiút nem láttam egy képen se, és nem is emlékszem rá. Lehet, hogy tényleg nem ismerem. Vagy csak a sötét háttér miatt, nem ismerem fel. Esetleg tényleg nem ismerem, és nem számít az, hogy az arca alig látszik.
- Kelly.. ismered őt? - mutattam a képre. Kelly jobban szemügyre vette a képet.
- ez L.. - elakadt a szava.. mintha eszébe jutott volna valami - Nem, nem tudom ki ez. - rázni kezdte fejét. Felállt, és besietett a házba. Ez furcsa volt, ismét.
Tovább lapoztam az emlékek között. De semmi, még mindig. Nem is vártam.
Az utolsó kép megnézésével becsuktam a könyvet, felvittem mindhármat a szobámba, és gyorsan visszamentem a többiekhez.

3. rész

Heey. Nagyon régen hoztam részt. Ez azért is van, mert elkezdődött a suli.. vagyis nem csak ezért. Nem hazudok, jelen pillanatban rohadsz szar lelki állapotban vagyok. Mindegy. Lényeg, hogy semmit nem volt kedvem csinálni, még írni sem. Igaz hogy már jó pár részt előre megírtam, de felrakni semmi kedvem nem volt. Ez is kissé unalmas lesz.. és nem tudom, hogy olvassa bárki is a blogot..
Nem untatok senkit, jó olvasást. :)


Rossz kórházban lenni. Ez az egy hét, nagyon nem volt jó. Igaz, ez semmi, ahhoz képest, hogy két és fél hónapja bent vagyok, de akkor aludtam.
Ma végre vége! Anyával összepakoltuk a pár itt lévő holmimat, ajándékokat, amiket a többiektől kaptam, akik állítólag egyre jobban érdeklődnek az állapotomról.

Kiléptünk a kórház ajtaján. A reggeli Londoni szél belekapott hajamba.. de jó végre kint lenni.
Reggel nyolc óra van, az emberek gyalog sietnek, az autók száguldanak. Ez nem változott.
Anya a parkolóba vezet. Miután a kórházba siető dolgozók feloszlanak előttünk, egy autóra mutat, amit eddig nem láttunk. Ez nem a régi kocsink.. ez új. És sokkal jobb. Látszott, hogy nem rég volt letisztítva a kocsi, szinte csillogott a piros szín a korai napfényben. De nem ez volt a legjobb. Az autónak egy férfi támaszkodott..
- Apa! - futottam hozzá. Anya utánam kiabált, hogy ' óvatosan ', de nem érdekelt. Nyakába ugrottam, szorosan megöleltem.
Apa nem akart elengedni. Derekamnál fogva megemelt, és megpörgetett. Mindketten nevettünk. Boldognak látszik. Szeretem, ha apa boldog. Még jobban szeretem ha velem van.
Apának a munkája miatt sokat kell utaznia. Kiskoromra emlékszem, és valóban sokat nem volt velem. Utáltam, ha nincs velem. Természetesen anyát is szeretem, mindkettejüket ugyanannyira, de anya néha van, hogy túlreagál dogokat. A legtöbb dolgot tökéletesre akarja megcsinálni. Ilyenkor apával mindig elbújunk. És vele, sokszor jobban megértek mindent.
- Spencer, kislányom.. végre. - elengedett, majd végigmért - jó végre ébren látni. - nevetett. A humora megmaradt. Tőle örököltem ezt.
Anyához fordultunk és mindketten ' mehetünk ' pillantást vetettünk rá. De ő csak a távolba nézett.. furcsán. Gyorsan elfordult onnan, majd sietősen beszállt a kocsiba. Követtünk a példáját.

A környékünk, a házunk.. semmit nem változott.
Kiszálltam az autóból, és körbenéztem. A ház bejárata előtt virágok voltak. Biztos anya ültette.
Pár szomszéd kint tevékenykedett, egyesek felkapták fejüket érkezésemre. Régen nem láttak.
- Menj be, én beszélek apáddal. - szólt hozzám anya, majd bólintottam, és elindultam az ajtó felé, miután kezembe nyomta a kulcsot.
A szomszédok közül páran mosolyogtak rám. Páran érdekesen végig mértek. Egyesek pedig arckifejezésükkel azt sugározták, ' Ez meg mit keres itt? Nem beteg? ' . Nagyon kedvesek.
Kinyitottam az ajtót, és beléptem az előszobába. Nem az amire emlékszem.
A fal egyszerű fehér volt. Levettem magamról a pulcsim, és a tőlem jobb oldalra lévő fogasra akasztottam.
Balra egy cipős szekrény volt. Rajta egy váza, benne pedig egy virág, fölöttük egy tükör, a falon pedig még pár kép sorakozott.
Továbbmentem. Két boltív volt egymással szemben. Balra a nappali. Egy fehér kanapé, és kisebb fotelek, könyvespolc, nagy képernyős Tv, előtte egy dohányzóasztal, rajta egy virággal, és egy közös családi képpel.
Anya nagyon rákattant a virágokra. A falon még volt pár kép. Tájképek, családiak .. Ez az egész apa stílusa, és csak egy kicsit változott. Kimentem, és a jobb oldalon lévő boltív felé haladtam. A konyha. Megváltozott.
Ez biztos, hogy anya műve.. ezer százalék. Jobban néz ki, mint a régi amire emlékszem.
A konyhában ismét volt egy boltív, ami az étkező felé vezetett.
Innen is kimentem. Bekukkantottam anyáék szobájába, majd a vendégszobába, ahol semmi sem változott.
Az emeletre igyekeztem. Ha jól emlékszem, ez az én területem volt..
Benyitottam az első szobába. Ez a hálószobám. És teljesen más az egész!
Halványlila színű a fal, képek voltak rajta, mint a házban mindenhol. Az egyik ablak előtt egy kis párkány volt, rajta párnákkal. Mellette, a szoba közepén, egy kétszemélyes ágy helyezkedett.. Bal oldalról egy íróasztal, rajta egy laptop, könyvek, ceruzák, és egy kép, amin a barátaimmal vagyok. A földön hevert pár könyv.
Jobb oldalról a szekrényem, mellette egy nagy tükör, ezek mellett pedig ott hevert a gitárom.
Gyorsan az ágy felé igyekeztem, és háttal rádőltem a puha matracra. Nagyon tetszik ez az egész. Felültem az ágyon, és az ágyal szemben lévő ajtót figyeltem. Felálltam, és benyitottam.. a fürdőbe.
Szinte az egész a kék színhez igazodott.
Kimentem a szobámból, és a következő szoba felé igyekeztem.
Benyitottam, és egy könyvtárszobát pillantottam meg. Emlékszem mindig ez volt az egyik kedvenc helyem. A szoba közepén, a könyvespolcok között, egy zongora volt. Amin kiskorom óta játszok. Elmosolyodtam.
Lefelé indultam, ahol hallottam, hogy anyáék már bejöttek a házba.
Amíg anya a konyhába igyekezett, kimentem a hátsókertbe.
Lélegzetem is elállt. Szent szar! Ez csodálatos! A teraszon álltam, és úgy néztem körbe, a kertünkön. Jobbról mellettem egy asztal, egy paddal, amin párnák voltak. Szinte mindenhol virágok voltak.
Lelépegettem a teraszról. A grillsütő még mindig megvan.
És a változatosság kedvéért virágok. És .. medence?! Van medencénk?
Emlékszem, mindig is örültem volna, ha lenne itt a hátsókertben medence.. és most van! Kezdek aggódni, hogy sok jó emléket vesztettem el..
A vízhez léptem. Lehajoltam, és belemártottam kezem a hideg vízbe.
Felálltam, és elindultam vissza.. de megálltam.
Végül is hazajöttem.. a ház szuper.. Megfordultam, és futni kezdtem a víz felé. Egy nagy kiáltás kíséretében beugrottam a vízbe. Nem érdekelt, hogy hideg. Ez akkor is jó volt.
Feljöttem a víz tetejére, amikor is anyáék jönnek ki.. Anya gyors, ideges lépésekkel elől, mögötte pedig apa nevet. Mire a medencéhez érnek, én már kijöttem a vízből.
- Spencer Harris! - idegeskedett anya. - az orvos megmondta, hogy vigyáznod kell magadra, erre itt ugrándozol! - lehajtottam fejem, hogy ne lássa nevetésemet, közben bólogattam. - Te meg nevetsz is ! - fordult mérgesen apához, mire ő abbahagyta a nevetést, és megrázta fejét. Anya nagy mérges sóhajjal bement a házba, mi pedig követtük őt, persze halkan nevettünk. Ez vicces volt.