22. rész

Heey ! :)
Nagyon sajnálom, hogy régen hoztam részt. :( Nem keresek kifogásokat, mert nincsenek. Viszont, szomorú voltam azért, mert a múltkori részhez kevés komment érkezett. Mindegy. :)
Fogalmam sincs mikor jön a következő rész. Ez az utolsó előtti.
Remélem tetszeni fog a mai rész. Komizzatok, és pipáljatok ! :)
Jó olvasást ! :)
ui.: dobjátok fel az estémet, kérdezzetek askon, mert nagyon unatkozok :D


Napfény világítja be a szobát, a fények arcomat simogatják. Kintről madarak boldog csicsergését, és pár kisgyerek örömteli kacagását hallom meg. Mellettem Liam, aki még javában alszik, szorosan ölel át derekamnál, mintha azon múlna az egész, hogyha elenged, akkor vége mindennek. Mosoly terül el az arcomon. Boldognak érzem magam.
Pár percen belül Liam mocorogni kezd mellettem. Kuncogva oldalamról hátamra fordulok, ő pedig kezével a párnán könyökölve néz le rám. Szemei még álmosak, haja kicsit kócos. Reggeli Liam. Felnevetek.
- Mi olyan vicces? - kérdezi.
- Olyan más vagy reggel.
- Más? - összehúzza szemöldökét - Este jobb vagyok? Ha akarod, felidézhetjük mi történt éjszaka..
- Hm, talán. Akkor kiderül, hogy mennyire vagy más. - igyekszem komoly arccal válaszolni, és nem elnevetni magam. Legalább is nem előbb, mint Liam.
De nem bírjuk, mindkettőnkből egyszerre szakad ki a nevetés. Testével rám nehezedik, és miután közelebbről is megnéztem mosolyát, ajkaimra csókot lehelt. Talán több perc elteltével megfogta derekamat, hátára fordult, engem pedig derekára ültetett. Lehajoltam hozzá, egy rövid puszit lopva, majd gyönyörű barna szemeibe néztem. Újra előjön az az emlék, amikor a faházban állunk, és nézzük a csodás tájat, közben ő hátulról ölel át. Még jobban elmosolyodok a kép láttán.
- Szeretem amikor mosolyogsz. - simított végig kezével az arcomon, és amikor azt hittem, hogy már olyan vörös vagyok, mint aki túl sokat fekszik a napon, ismét megcsókolt, amibe mindketten teljesen elmerültünk..

* Kelly szemszöge *

Már két napja várunk. Két napja várunk bármilyen üzenetre, hogy rendben vannak. Bár bízom Liam-ben, nem olyannak ismertem meg őt, aki nem vigyázna olyan szinten Spencer-re, hogy tudja, sőt érezze, hogy biztonságban vannak, és semmi veszély nem fenyegeti őket. Én ebben reménykedek, sőt tudom, hogy biztos így van, de Louis nem. Két napja reggel korán átjön, és későn este elmegy. Nagy esély van rá, hogy megtámadjanak minket is, és szerinte jobb, ha együtt maradunk. Meg persze vigyázni akar rám, és véletlenül sem akarja, hogy elinduljak egyedül itthonról, akármennyire is közel lakunk a másikhoz.
Az egész napunk csak abból áll, hogy a nappaliban ülünk, a dohányzóasztalon hever mindkettőnk telefonja, leülünk, és csendben várjuk, hogy mi fog történni.
Most is ugyan ez a helyzet. Louis fel-alá járkál, néha kinéz az ablakon, majd a falon lévő órára pillant, és telefonját is megnézi. Ő is tudja milyen Liam. Biztos vagyok benne, hogy biztonságban vannak, és nem fenyegeti őket semmilyen veszély. Ha bármi rossz történt volna, biztos, hogy tudnánk róla, vagy ők már rég máshol lennének, ahol tényleg elérhetetlenek lennének.
- Miért csinálod ezt? - kérdeztem a nagy csendet megtörve. Elhúzta a függönyt, és rám emelte kék szemeit - Tudod, hogy jól vannak.
- De nem biztos.
- Úgy ismered Liam-et, mint aki nem arra törekedik, hogy teljesen biztonságban lehessenek? Mert ha jól tudom, ő úgy vigyáz Spencer-re, mintha ő lenne az utolsó nő a földön. Szerinted, ha történt volna valami, akkor nem szóltak volna? Nem úgy ismerem őket..
- Kelly. - sóhajtott - Nem tudod ez milyen. A legjobb barátomról van szó.
- Nagyon jól tudom milyen. - kicsit gúnyosan felnevettem - A legjobb barátnőmről van szó.
Tekintetét elemelte, tudta, hogy én is ugyan azt érzem most, mint ő. Azt hiszi, hogy csak ő aggódik. Nem, egyáltalán nem. Én is ugyanannyira aggódok értük, mint ő. Főleg, hogy az elsődleges célpont Spencer, aki az egészről semmit sem tehet. Csak az emlékeit felejtette el..
Louis felém sétált, majd előttem leguggolt, combomon pihenő kezemet megszorította, majd szabad kezével állam alá nyúlt, és maga felé fordított.
- Ne haragudj. - mondta - Tudom, hogy neked is rossz, én meg itt játszom a nagymenőt, hogy csak nekem lehet ilyen.. - arcomon kisebb mosoly lett, már a közelségétől is.
- Egyáltalán nem haragszom.
- Tényleg? Akkor remélem nem gond, ha ezt most megteszem. - kérdőn néztem felé, majd megtudtam mit akar, mikor közelebb jött felém, és ajkait az enyémre helyezte.

Egy hatalmas ajtónyitódás szakított minket félbe. Louis felállt, én pedig ijedtemben nem tudtam mit csináljak, maradtam ülve, majd a nappali bejárata felé fordultunk, ahol Spencer anyukája állt. Ideges volt. És a lányát kereste..
- Hol van? - kérdezte, hangosan. Nem válaszoltunk - Hol van Spencer? Most azonnal mondjátok meg!
- Mrs. Harris, kérem.. - próbálkoztam de nem hatotta meg, egy kicsit sem.
- Tudom, hogy tudjátok hol van ő, mondjátok meg! - mindketten csak a földet kémleltük. Aztán.. Mrs. Harris Louis felé közeledett. Mikor odaért hozzá erősen meglökte, amitől a falnak ütközött. Spencer anyukája a falhoz szorította, és pedig aggódva figyeltem őket. Soha nem láttam még Mrs Harris-t ilyennek..
- Most azonnal mondjátok meg hol van!
Míg Mrs. Harris csak ordítozott, az asztalom telefonom rezegni kezdett. Gyorsan a kezembe vettem, és megnéztem; egy üzenet, Spencertől.
A tartalmát villámgyorsan elolvastam, és kisebb mosoly terült el arcomon. Jól vannak, és biztonságban. Louis-hoz, és Spencer anyukája felé fordultam, odaszaladtam hozzájuk, igyekeztem kettéválasztani őket.
- Elég ! Nézze ! - tartottam elé a telefont - Spencer jól van !
- Micsoda? - elvette kezemből a telefont, és újra elolvasta - Tehát, ebben a hotelben van?
- Igen, de higgye el, sokkal rosszabb lesz neki, ha elmegy érte.
- Akkor felhívom a rendőrséget, és lemondom a bejelentést.. - sóhajtott, majd mindenféle köszönés nélkül kiszaladt a házból, én pedig kicsit boldogabban bújtam oda Louis-hoz, mivel már tudjuk, hogy barátaink jól vannak..


* Külső szemszög *

Mrs. Harris idegesen ballagott hazafelé - Hogy lehettem ilyen pofátlan? - gondolta magában. Berontott lánya legjobb barátaihoz, és majdnem bántotta is őket, amikor semmiről sem tehetnek. Megnyugvás töltötte el, amikor rájött, hogy lányával nincs semmi gond, és jól van. Viszont rossz érzés is van benne, mert Spencer Liam-el van. Utálja a fiút. Még mindig csak arra tud gondolni, hogy lányát majdnem megölte, és egyszerűen gyűlöli a tudatot, hogy ott vannak ketten.
A bejárati ajtó kulcsaival babrált, a zárba helyezte, elfordította, majd belép a házba.. De valaki megállítja.
- Elnézést ! - egy fiatal fiú szólítja meg, azonnal hátrafordul - Mrs. Harris, beszélhetnénk? A rendőrségtől vagyok, az egyik gyakornok. Magához küldtek, hogy hallgassam ki önt.
- Most akartam visszavonni a bejelentést. A lányom jól van, és tudom, hogy hol van.
- Biztos ebben? Tudja, muszáj kihallgatnunk mindenféle esetben mindenkit. Ha tudja, hogy hol van elmehetünk ön helyett megnézni, hogy tényleg igazat mond. Nem muszáj, de mindenképp ki kell hallgatnom önt. - magyarázta a fiú.
- Hát.. Ha muszáj, akkor kérem fáradjon be, tudok mesélni.
Mrs. Harris beengedte a fiatal fiút házába, majd becsukta maga mögött az ajtót, a nappaliba vonultak, és mindent elmondott a fiúnak, legalább is amit tud.
Spencer anyukájával egy a gond; a legtöbb dolgot elhiszi. Ahogy azt is, amit a fiú mondott. A rendőrök megvédik, és segítenek az embereknek. Ezzel a fiúval pedig csak egy gond volt. Hogy nem gyakornok. Hanem Zayn embere.


Komizzatok, és pipáljatok ! :)