21. rész

Sziasztok! :) Először is boldog Valentin napot mindenkinek, bár én nem szeretem ezt a napod, és mindenki mondja, hogy ' pedig kéne ' , de akkor sem fogom szeretni.. Mindegy, nem ez a lényeg.
Említettem már, hogy milyen lesz a mai rész. Romantikus, szerelmes. Illik erre a napra. És pár emberke írta, hogy már nagyon örülne, ha jönne a rész.. hát, itt van. Remélem tetszeni fog. Jelen pillanatban ez a kedvencem, amit eddig írtam ebben a történetben. Nézzétek el, hogy nem vagyok jó +18-as részek írásában, írtam már ilyeneket, de valahogy nem vagyok elégedett az ilyen írásaimmal. De valamennyire jó lett. Nem is ez a lényeg a részben. Nem rabolom az időtöket, csak arra kérlek titeket, hogy komizzatok, és pipáljatok. Bármilyen véleménynek örülök, főleg itt a vége felé. ( és ha esetleg bármilyen kérdésetek lenne, a történettel, vagy akármivel kapcsolatban, askon megtaláltok. :) )
Jó olvasást ! :)

 iu.: kapcsoljátok be ezt a zenét: katt ! :)


Talán, olyan két órája úton vagyunk. Az ég besötétedett, az utakon egyre kevesebben járnak, csak a kocsik lámpája világít, a kissé forgalmas erdő melletti úton. Tényleg túl későre járt már. Telefonom órájára pillantottam; lassan este tíz. Ilyen gyorsan telik az idő? Szinte csak egy-két órának tűnt..

Fogalmam sincs merre tartunk, arról meg főleg nem, hogy hova vezet utunk. Egész úton egy szót sem szóltunk a másikhoz, de ez csak miattam van. Biztos, hogy Liam beszélgetne velem, de a jelen helyzetben egy szót nem bírok szólni. Végül is, csak meg akarnak ölni. És Őt is..
Aggódom, hogy mi lesz. Egy pillanatban, amikor Liam hozzám ér, vagy a kezemet megfogja, akkor tényleg minden gondtalannak tűnik, de ez az érzés gyorsan elmúlik. És minden olyan, mint most. Olyan bonyolult. Olyan szomorú. Olyan rossz..

Csak figyeltem a tájat, a mellettünk elhaladó kocsikat.. Amikor behajtottunk egy kis úton. Felemet elkaptam az ablaktól. Az erdőbe fordultunk be. Mi a fenét csinálunk itt? És miért megyünk az erdőbe?
- Liam - szólítottam meg - Hova megyünk?
Nem válaszolt semmit, még mindig az útra koncentrált, ami ahhoz képest, hogy az erdőben van, eléggé jó állapotú.
Talán, egy kicsit félek. Bár Liam nem rossz ember, és tudom, hogy sosem csinálna velem semmi rosszat.. De mégis, egy erdőbe tartunk. Az út szélén pár méterenként lámpák sorakoztak, majd egy kis idő után, már egy tábla is megjelent. ' Köszöntjük az Erdei Fény Hotelben ' Ó, már értem..
A fák eltűntek, és ami régebben egy rét volt - gondolom - , annak helyén ma egy hotel áll. Öt emeletes, kívülről jó állapotban lévő hely, medencével, játszótérrel, mindennel, ami az embernek kell, ha egyszerűen ki akar kerülni, a nagyvárosi levegőből. Leparkoltunk, kiszálltunk, és még jobban szemügyre vettem a helyszínt; a hotel területét fák veszik körül, kis erdei út van kialakítva a túrázóknak. Az itteni kertészek kitettek magukért, a virágokat illetően. Egyszerűen csodálatos ez a hely.
Hátrafordultam, amikor az autó pittyegését hallottam, ami azt jelenti, hogy Liam bezárta. Fejével a bejárathoz biccentett. Előre ment, én pedig utána.

- Jó estét. - köszönt Liam a recepciónál dolgozó nőnek - Bocs, a késői érkezésért. Szeretnék szobát foglalni.
- Rendben. - a szőke nő megvillogtatta túl fehér mosolyát. Érdekes, az előbb nem volt ilyen lelkes, most pedig már az? - Kérném a nevét.
- Liam Payne. - a nő gépeli kezdett. Egy pillanat múlva összehúzott szemekkel bámult a gép képernyőjére, majd ujját feltartotta, jelezve, hogy mindjárt visszajön. Pár perc múlva meg is érkezett, egy férfi társaságában. A szőke fiú nagyon sietett, méghozzá a mellettem álló fiúhoz. Boldog, nagy öleléssel fogadta őt.
- Liam - elengedte - Jó végre látni téged. Hogy vagy?
- Meg vagyok, kösz. Figyelj, amit tegnap kérdeztem telefonban..
- Megbeszéltem velük, és tegnap lefoglaltattam nektek egy szobát. - a fiú a recepciós lány felé fordult, aki csak bámult rá, amolyan ' ő semmiről nem tudott ' nézéssel.
- Nem én dolgoztam akkor. - szólalt meg a lány - Tegnap Lily volt a soros. Ő nem szólt semmiről.
- Oké, értem. - látszott rajta, hogy nem szeretné azt hallgatni, ahogy kimagyarázza magát a lány. Viszont a tekintete megtalált engem.
- Spenc, szeretném bemutatni Niall Horan-t. A szülei vezetik a szállodát. - mutogatott Liam a fiúra - Niall, ő itt Spencer Harris. - Niall először mosolygott, majd miután meghallotta teljes nevemet.. Kérdőn nézett barátjára.
- Spencer? Mármint az a lány aki..
- Igen Niall. - Liam komoran nézett a barátjára. Igen, én voltam az, akivel a baleset történt, mellettem ült a kocsiban Liam, és én felejtettem el az emlékeimet..
- Ó.. Hát, nagyon örülök. - mosolygott, majd a kezét nyújtotta - Ne haragudj az előbbiért, csak.. Mindegy, megmutatom a szobátokat.

A szobánk a legfelső emeleten van. Niall megmutatta melyik ajtó az, kinyitotta, a kulcsot Liam-nek adta, majd elment, arra hivatkozva, hogy késő van. De hozzátette, hogy holnap még beszélgetünk.
Liam előreengedett, körbenéztem a lakásba. A szoba színe fehér, igazodik a franciaágy lepedőjéhez. Előtte egy Tv, alatta pedig egy szekrény. Mellette jobbról pedig egy ajtó, ami a fürdőbe vezetett be. A fürdő csempéi hasonlítanak a szoba színéhez, és a többi berendezés is.
A szobában, balról a Tv mellett pedig egy ajtó vezetett ki, egy kis teraszra, ami szinte minden szobánál megtalálható.
Kiléptem az erkélyre. Innen még gyönyörűbb a táj. Sokkal. Látom a fák tetejét, ahogy a szél fújja őket, a holdat, a csillagokat, a még távolabbi dolgokat is..
- Khm - hátrafordultam - Tetszik? - Liam az ajtónak dőlve nézett rám, a kinti tájra.. és mosolygott.
- Igen. Honnan tudtad, hogy szeretem az ilyen helyeket?
- Régen is szeretted. - elgondolkodóan a távolba nézett, majd megfordult, és visszament a szobába.

~ Nem jó, ha az embernek meglepetése van. Főleg, ha az a meglepetés neked szól. Igaz, a meglepetések mindig jók.. de nem akkor, amikor egész úton bekötött szemmel kell ülni.
Fogalmam sincs merre autózunk, de egy ideje már csak megyünk, és akármennyire faggatom, vagy kérem, hogy legalább ezt az idióta kendőt vegye le, nem. Liam nem árulja el merre tartunk, és a kendőt sem veszi le. Pedig már azzal is próbálkozok, hogy kiugrok az autóból, ha nem veszi le..
- Baby, nem mersz kiugrani. - bár be van kötve a szemem, és semmit nem látok, tudom, hogy mosolyog, és nevet. Eléggé ismerem ehhez.
- Ó, azt hiszed? - az övemért nyúltam, másik kezemmel az kocsi ajtajához - Igazad van, tényleg nem.

Megálltunk. Végre! Liam kiszállt a kocsiból, majd hallottam, hogy az én ajtóm is kinyílik. Kezemért nyúlt, és lassan elindultunk. Talpam alatt már nem a betont, hanem a földet éreztem. A fű csiklandozta lábamon szabadon maradt részt, és balerina cipőmből is kiestem egyszer.
A kelleténél jóval lassabban mentünk, de végre eljött az a pillanat, hogy megérkeztünk. Liam mögém lépett, a kendőhöz nyújt, majd szépen lassan kioldotta a csomót, és még lassabban lehúzta szemem előtt.
Kinyitottam a szememet. Az erdő szélén voltunk, egy tó előtt. A nap fénye csillogott a víz tetején, kiskacsák úsztak a tavon, a réten virágok mindenfelé, nyárhoz illő csodás környezet. Imádom az ilyen helyeket. Sokkal jobb, mint bármelyik nagyváros. Legszívesebben építenék egy házat, és ideköltöznék.. Senki sem zavarna. Csend, nyugalom, és béke..
- Ez csodálatos. - kezei a derekam köré fonódtak, magához húzott.
- Van még más is. - felé fordultam, kérdőn néztem rá - Gyere. - elengedte derekamat, kezemért nyúlt, és maga után kezdett húzni.
Kicsit beljebb mentünk az erdőbe. Liam magabiztosan ment előre, ő már tudja hova megyünk, én pedig csak fogtam a kezét, mentem utána, néha-néha hátrarántottam ha egy faágba botlottam meg.
Megálltunk. Nem értünk ki sehol, még mindig a fák között voltunk. Fejemmel mindenfelé nézegettem, de nem jöttem rá mi az, amit Liam mutatni akar. Felé pillantottam, próbáltam kideríteni mi az, amire ennyire felnéz, és mosolyog. Egy nagyobb törzsű fa tetejére vetette pillantását.. Aminek a tetején, a levelek, és ágak között, egy faház volt. Már értem miért örül annyira. Liam közelebb ment a fához, felemelt egy földön lévő nagy botot, majd a ház felé emelte. Mozgatni kezdte a botot. Fogalmam sincs hogyan bírja el..
Megijedtem, amikor valami lepördült elém. Hátraugrottam, barátom persze jót nevetett rajtam. De ez csak egy kötélből csinált létre volt, semmi ijesztő.
Liam kezével a létrára mutatott, amolyan ' a hölgyeké az elsőbbség ' nézéssel. Megfogtam a kötelet, kicsit megrántottam, hogy tényleg biztonságos ez. Nem esett le, nem lesz itt gond. Felléptem, és lassan másztam fel. Barátom a kötél alját megfogta, hogy ne legyen bajom, és hogyha leesek, akkor el tudjon kapni. 
Felértem. Belekapaszkodtam a faház aljából kiálló kapaszkodóba, feljebb húztam magam, majd a házikó ajtaján beléptem. Van egy olyan sejtésem, hogy Liam előre készült mindennel. Az ajtó alapból kulccsal bezárható, de kulcs sehol nem volt, az ajtó pedig nyitva.
A házikó belseje üres, ámbár nagyon aranyos volt; két hálózsák, kis asztal, mellé kicsi székek, polcok, rajta olyan dolgok, amiket valószínűleg saját kézzel készítettek. A falon pár kép, amin Liam, és a testvérei vannak, de a ház falait inkább a rajzok töltötték be, amiken nagyon látszódott, hogy nem mostanában készültek. Pár játék hevert a földön, a játékok fölött pedig a falba nevek vannak belekarcolva. ' Liam , Nicola , Ruth ' - olvastam le magamban. A karcolás felett pedig egy papír volt bekeretezve - ' Szabályzat! Ez a faház a Payne testvérek búvóhelye. Csak mi engedhetjük meg, hogy csatlakozz! Szülőket beengedni tilos! - olvastam le az első sort. Elnevettem magam.
A házban, a bejárattal szemben volt még egy ajtó. Kinyitottam, és a ház hátsó részére, vagyis egy teraszra értem ki. A lélegzetem is elállt, a csodás tájtól.. Mindegy olyan.. Gyönyörű.
Liam kezei ismét a derekamra fonódtak, újból magához húzott.
- Tetszik? - kérdezte.
- Szerinted? Ez olyan szép. Komolyan a tiétek?
- Igen. Sokszor jártunk ide nyaranta. Mi mindig itt aludtunk akkor. Sőt, mindig itt voltunk. A szüleink meg nem tudtak lerángatni minket. - nevetett.
Soha nem mesélt még erről a helyről. Soha. Louis se mondott erről semmit, pedig a legjobb barátja. Lehet, hogy ő sem tudott erről a helyről semmit? Én vagyok az első, aki a családján kívül tud erről a faházról? 
Szembefordultam fele, kezeimet a nyakára tettem, és mélyen belenéztem gyönyörű barna szemeibe.
- Köszönöm.. Köszönöm, hogy megmutattad ezt a helyet.. ~

Az ajtó felől hallatszó kopogás ébresztett fel álmomból. Vagyis inkább emlékemből..
Ismét valami újra eszembe jutott. Bárcsak tudnám mi történt még.. Olyan jó volt mindent az álmomban..
Oldalamról átfordultam hátamra, kezemet kinyújtottam, és rá kellett jönnöm, hogy egyedül vagyok. Liam nincs itt. Gondolom a barátjával beszélget. Hogy is hívták? Azt hiszem Niall-nek. Kedves fiúnak tűnik. Látszik, hogy régóta ismerik egymást.
Felültem az ágyon, a falon lévő órára pillantottam.. Pont dél van. Hogyan sikerült ennyit aludnom?
Az ajtónál még mindig kopogtak. Az ágyra kitett szállodai köntösbe bújtam, majd az ajtóhoz mentem. Kinyitottam, és egy itt dolgozó fiút pillantottam meg, kezében egy tálcával.
- Jó reggelt. A párja rendelte magának az ételt. - fáradtan mondta, majd a kezembe nyomta, és elsietett. Még megköszönni se volt időm. Valamilyen gimnazista lehetett, aki a hétvégi munkáját végzi. Biztos kora reggel óta itt van, azért ilyen nyűgös.
Becsuktam az ajtót, majd leültem az ágyra, magam elé pedig a tálcát tettem; tojásrántotta, és tea. Jó kis reggeli. A bögre mellé egy kis papír volt támasztva..
- Jó reggelt Spencer. Elmentem beszélgetni Niall-el, és rávett egy délutáni közös programra. Tudom, hogy szeretnél pihenni, és nem akarlak zavarni.. Ha kellek, kérdezd meg az itt dolgozókat, hogy merre van Niall. Biztos tudni fogják, és ott leszek én is. Vigyázz magadra, és pihenj. Liam xx ♡ - halkan olvastam üzenetét. Szemem megakadt a mondat végén lévő szíven.. Azt hiszem, tudok pihenni. És nyugodt lenni..

Kicsit később gondoltam szétnézek a hotelban. Nem megy a pihenés, és nem akarok a szobában ülni egész nap. Bezárom az ajtót, farmerom zsebébe teszem a kulcsot, és elindulok lefelé a hotel halljába.
A vendégek hol mennek el, hol jönnek, sokan kifelé mennek talán túrázni, vagy a medencébe, sokan éppen a szobájukba tartanak. Egyesek az étterembe mennek, vagy az edzőterembe. A szállodai dolgozók végzik a dolgukat, valakik sietősen, valakik nem annyira.
Egy fiatal nő, aki éppen velem szembe jön megállítom egy pillanatra. Megkérdezem tőle hogy merre találom Niall-t. Nem gondolkozik sokáig, rögtön tudja, hogy merre találom. Az edzőterem felé mutat, ott látta legutóbb. Megköszönöm segítségét, majd elindulok az edzőterem irányába.
Az edzőterembe egy boltíven át vezetett az út. A boltív széléhez állok, keresgélni kezdem a két fiút.
Kis keresgélés után meg is találtam őket. Liam súlyzókat emelgetett, mellette Niall, aki semmit nem csinál, de barátjával beszélget. Nevetgélnek, mosolyognak. Jól elvannak.
Még egy ideig nézem őket; folyamatosan beszélgettek, és továbbra is nevettek. Liam edzett, de Niall semmit nem csinált. Úgy viselkedett, mint valamilyen edző, aki a mentoráltjának segít. Nem, ezt nem szakíthatom félbe.
Elmegyek sétálni. Olyan szép ez a hely, és jobb dolgom nincs.

Először a hotel környékét jártam végig, mindent felmértem. Majd találtam egy kis erdei utat, ahonnan pár idősebb ember jött. Gondoltam körülnézek arra is, biztos, hogy ott sokkal szebb ez a hely. És persze csendesebb, és nyugodtabb.
A földúton kezdtem sétálgatni, közben telefonom órájára pillantottam. Fél öt. Ilyen gyorsan eltelt az idő? Délben keltem, pár órát a szobámban voltam, aztán mindenfelé, most meg itt..
Már egy ideje sétálgatok. Egyedül vagyok, senki se jött utánam, se szembe velem. Talán az a pár néni volt az utolsók, akik ma erre jártak.
Egy reccsenést hallottam meg. Ezt kezd ijesztő lenni.. Hátrafordulok, és senki nincs ott. Csak a madarak csicsergését hallom, semmi mást. Biztos valamilyen állat volt. Visszafordulok, lépteimet kicsit begyorsítom. Egy ideig semmit nem hallok, már-már megnyugodtam, amikor újra hallok egy kicsit nagyobb reccsenést. Nem fordulok meg, megyek előre tovább. De amikor már hangosabb lépteket hangját hallottam.. Az eddiginél is gyorsabban mentem. Futottam.
A hang megszűnt, megálltam. Hangosan kifújtam a levegőt. Nincs itt senki.
A következő pillanatban viszont valaki derekamnál fogva maga felé fordított. Nem láttam ki az, egyszerűen csak sikítottam ijedtemben, és az illető mellkasát kezdtem csapkodni.
Aztán kinyitottam a szemem. Meglepetésemre nem egy gonosz ember állt előttem. Olyan, akit nagyon jól ismerek.
Liam barna szemeivel aggódva nézett rám. Tudta, hogy mit hittem, hogy ki ő. De nem. Annyira jó, hogy itt van.. Fejemet hallkasára tettem, szorosan hozzábújtam. Ő csak nyugtatott, hogy ne aggódjak, míg hajamat simogatta.
- Menjünk vissza. - suttogtam, mire bólintott, majd elengedett, és elindultunk visszafelé.

Körülbelül egy óra múlva, már a szálloda éttermében ülünk, egy kétszemélyes asztalnál, és az ételünket fogyasztjuk. Még mindig nem sikerült megnyugodnom, bár az erdőben téves riasztás volt, de akkor is. Bármikor felbukkanhat Zayn, és akkor vége mindennek. Nincs visszaút ebből az egészből, nem menekülhetünk örökké. Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy meghalunk. Ha Zayn, és bandáján múlik, akkor igen.
Félek. Nagyon.
De nem attól félek elsősorban, hogy nekem bajom esik. Hanem attól, hogy a velem szemben ülő fiú, aki most nagyon boldog, és akit én szeretek, baja esik.
Csendben ültünk a másikkal szemben, egyikőnknek se volt kedve beszélgetni. Végeztünk a vacsorával, elindultunk fel a szobánkba.

- Menj nyugodtan te először fürdeni. - mutogatott a fürdő felé, miközben bezárta az ajtót.
Elindultam a fürdő ajtajához, de mikor ki akartam nyitni azt, a kezem megállt. Ő a nap nagy részében edzett, fáradt, jobb lenne, ha ő menne először. De ha ezt most elmondanám neki, biztos, hogy vitázni kezdene velem, és addig győzködne, míg elmegyek fürdeni. Ehelyett sokkal jobb ötletem van.
- Nem jössz velem? - hátrafordultam, belenéztem fáradt szemeibe, amik még így is gyönyörűek voltak.
Talán kicsit fel is csillantak. Felém lépett, kezemet nyújtottam neki, amit megfogott. Előre lépett, kinyitotta az ajtót, és beengedett. Ő a fürdőkádhoz, én pedig a tükör előtti pulthoz léptem. Néztem, ahogy leguggol, és vizet enged a kádba. A pultnak támaszkodva néztem a földet, és mikor felpillantottam már előttem állt.
Kezeit a derekamra helyezte, majd közelebb hajolt, és gyengéd homlok puszi után, pólóm végéhez nyúlt.
- Ezzel nem lehet fürdeni. - mosolygott, szavai megnevettettek. Felemeltem kezeimet, fekete trikómtól megvált. Most én nyúltam az ő pólójához. Kissé bátortalanul, és lassan váltam meg a szürke anyagtól, ami még jobban megmosolyogtatta őt.

Pár perc múlva már a kellemes meleg vízben ültünk. Liam mögöttem, én pedig mellkasának támaszkodva élvezem ezt a jó pillanatot, már vagy tíz perce.
Ennek úgyis vége lesz. Amennyit vele tölthetek, azt ki akarom használni. Minden jót.
A vízben vele szembe fordultam, lábai közé másztam, arcához hajoltam. Én akartam, de ő jött közelebb. Még közelebb húzott magához, majd ajkaink összeértek.
Így csókolóztunk a vízben, egy jó ideig, majd pár perc múlva kimásztunk, Liam az ölébe kapott, és kivitt az ágyhoz. Lassan ledöntött, majd újra ajkaimnak esett. Ő akarja. Én akarom. És jöhet akár földrengés, vagy vihar, nem érdekel. Vele akarok lenni. Csak vele. 
- Biztos? - kérdezte.
- Biztos.
Újra megcsókolt.. és ezután pedig, egy gyengéd döfést éreztem, gyenge pontomon. Aztán jött egy újabb löket. És még egy újabb, egyre gyorsabb. Számat halk nyögések hagyták el. Körmeimet hátába mélyesztettem, hallottam, hogy szaggatottan veszi a levegőt.
Testemet átjárta a jó érzés, hátam ívbe feszült, mindkettőnket elöntött a csodás érzés. Liam lihegve borult a nyakamba, vett egy nagy levegőt, majd újra velem szemben volt.
- Szeretlek Spencer..

20. rész

Sziasztok! :) 20.rész. Hú. Ennyi kalandon ment már át Spencer? :D 
Talán egy kicsit megkésve jött, de itt van a rész. :) Jó sokáig írtam. De csak azért, mert a következő részeket tényleg nagyon jól meg akarom írni. 
Köszönöm a múltkori rész alatti kommenteket, jól telt a szülinapom. :D 
Szülinapról jut eszembe.. Nem ide kapcsolódik. De a részt csak azért tettem fel ma, mert egy lány ma ünnepli a 20. születésnapját, akire nagyon felnézek. Ő Sophia Smith :) ❤
És, egy kis kulissza titok; a következő rész, az egyik személyes kedvencem, és bár nem vagyok jó 'perverz' sztori írásában, mégis a fejemben jó, és tetszik. Tehát, olyan lesz. Nem tudom ki örül, és ki nem. De a résznek nem csak az lesz a lényege, nagyon romantikus lesz ! :))
ui.: Pár emberkével indítottunk egy facebook-os oldalt, a kedvenc sztárjainkról, példaképeinkről, ezek mellett pedig szinte mindenről van szó. Nagyon, de nagyon örülnénk, ha lájkolnálok, esetleg a barátaitoknak elküldenétek, vagy hirdetnétek. https://www.facebook.com/myidolshungary Előre is köszönjük, nagyon sokat segítenétek ! :)) ❤
Jó olvasást. :)

Sajog a fejem, és a fájdalom sehogy sem múlik el. A szememet nem bírom kinyitni, akármennyire is próbálom. Mindig egy erős fényt látok, még akkor is, ha csak megpróbálkozok ezzel. A végtagjaimat sincs erőm mozgatni, csak fekszem, egy kissé kényelmetlen ágyon. Nem a megszokott, nem olyan, mint otthon. Annyira ismerős, még úgyis, ha semmit nem látok.. Ez a kórház. Újra itt.. 

Bár szemeim csukva vannak, mégis egy kis idő után, a sötétből, képek jelennek meg. Emlékek. A barátaim, a családom.. Szinte minden, amire eddig nem emlékeztem. Aztán még egy ismerős. Liam.
Gondolom valamilyen házibuliban voltam akkor épp, mivel körülöttem páran táncoltak. Én a nappali szélén álltam, vártam a barátaimat, vagy hogy történjen valami. És történt is. Odalépett elém egy fiú. Barna hajú, magas, jóképű. Barna szemeivel nézett rám, majd bemutatkozott.
És ez volt az a pillanat, amikor először találkoztam Liam Payne-vel.

Az emlékek, amik eddig előttem leperegtek, eltűntek. Ismét, a feketeséget láttam magam előtt.
Ekkor szemeim szinte kipattantak. Körbenéztem a szobában, és valóban a kórházban vagyok. Napfény sütött be az ablakon, a fehér falak már szinte hasonlítanak bőröm színéhez, sőt, nekik talán még több színük van, mint nekem.
Elfordítottam a fejem. Ágyam mellett, a széken lehajtott fejjem, Liam ült. Hihetetlen, hogy az előbb a fejemben volt, most pedig mellettem.
Ha ő van itt, valószínűleg ő hozott be ide. De akkor mi van Zayn-el?
Kezemet próbáltam megmozdítani, ami sikerült is. De az, hogy elérjem Liam-et, már annyira nem tűnt sikeresnek.
Amikor éppen meg akartam szólalni, fejét felkapta, és rám nézett. Mosolygott, majd egy pillanat alatt felállt a székről, és megölelt.
Ez a jó pillanat nem tartott sokáig. Ugyanis valaki belépett a szobába, és egy köhintéssel jelezte, hogy ennek nem most van az ideje. A megszokott orvosom volt az, mellette pedig.. az anyám.
Liam visszaült a székre, és egy pillanatra se nézett anyámra, aki szinte gyilkos tekintettel nézett felé. Nem tetszett neki, hogy itt van. Látszik rajta, hogy őt okolja mindenért. Pedig ő csak meg akart védeni..

- Úgy látom minden rendben. - mondta a doki - Azt hittük megint kómába esik. Ha a kómából felébredt ember valamilyen módon újra hasonló helyzetbe kerül, mint először, akkor nagy az esélye annak, hogy újra megtörtént volna az, mint télen. - Liam felé fordult - Fiatalember, nem szeretne haza menni? Egész este itt volt.
- Nem. - megrázta fejét, mielőtt anya bármit is mondott volna. Az orvos kiment a szobából, hármunkat magunkra hagyva.
- Mi a fenét műveltél már megint? - anya szinte neki esett Liam-nek, miután az ajtó becsukódott.
- Anya, ő semmit nem csinált. Én voltam a hülye.
- Ó, tényleg? Mindig miatta vagy itt. Decemberben is..
- Segített nekem! Megmentett! Vagy örültél volna annak, ha a lányod még nagyobb bajokba keveredik? A decemberi dologról, pedig nem tehet..
- Szóval nem tehet arról, hogy majdnem meghaltál?
Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet mondok anyámnak. Aki felnevelt. Aki megóvott, és segített mindenben. Nem gondoltam volna, hogy ekkorát csalódok benne. Hogy ő ilyet mond. De mégis, rá kellett jönnöm, hogy hazudott nekem. Biztos, hogy először nem önszántából. Talán Liam kérte meg, hogy ne mondjanak semmit róla. Sőt, ez biztos. Az elején, az első napokban anyán látszódott, hogy el akarja mondani. De utána már csak a titkolózást láttam rajta. Visszaemlékezve az első, emlék nélküli napjaimra, heteimre, villámcsapásként talál rám a felismerés. Egyszer hallottam, hogy anya valakivel nagyon veszekedik a telefonba. És mintha rólam lett volna szó. Most már rájöttem, hogy tényleg rólam volt szó. Anyám titkolt el előlem mindent. Liam csak azt akarta, hogy róla tudjak meg semmit. Anya pedig mindent eltitkolt előlem, nem csak azt, hogy ki Liam.
Tudom, hogy mindenki szerint úgy lett volna jobb, ha elfelejtünk mindent, és nem tudok meg semmit. De a sors közbeszólt. Ennek nem így kellett volna lennie..
- Menj innen. - nagy levegővétel után, lassan mondtam ki ezeket a szavakat - Szeretném, ha most azonnal elmennél.
Anya szeme nagyra nyílt, kissé aggódóan nézett, de még láttam szemében a Liam iránt érzett haragját. Nem mozdult, de mondani akart valamit.
- Spencer..
- Menj már el! Olyan nagy kérés ez? - nem akartam rákiabálni, de muszáj volt. Most egyáltalán nem akarom látni őt.
Látta, hogy nem tud mit tenni, választása nem volt. Elment. Ketten maradtunk Liam-el.

- Mi történt? - kérdeztem kis idő után - Mindent tudni akarok.
- Rendben. - sóhajtott - Zayn-el jóban voltunk régen. Közéjük tartoztam. Egy idő után kiszálltam a közülük, és azután jöttél te.
- És ehhez nekem mi közöm?
- Mindjárt megtudod. Szóval, abban az időben lettem jóba Louis-al, amikor téged megismertelek. És persze, Zayn megtudta. Ez egy olyan dolog, amit biztos, hogy senki nem mondott el neked Spencer..
- Nem értem. Mi köze van Zayn-nek, a régi dolgokhoz?
- Zayn megtudta, hogy tetszel nekem. És ő is meg akart szerezni magának. Sikerült neki, ahogy most is. Te nem adtad meg magad könnyen. Szinte ugyan az történt, ami pár hete..
- Erre mondják azt, hogy, a történelem megismétli önmagát.
- Még nincs vége. Ő bántott téged, Louis-al segítettünk neked. Zayn-nek komolyabb baja lett, a verekedésünkből. Neki nagyobb volt a bandája, csak úgy, mint most. Valahogy sikerült megegyeznünk, hogy ne legyen nagyobb gond. Az volt a feltétel, hogy nem bántjuk Zayn-t. Legalább is annyira nem, mint akkor.
- És te most annyira bántottad őt, mint akkor..
- Így van. Azt mondták akkor, még egy ilyen, és elveszik azt, aki a legfontosabb nekem .. vagyis Téged.
Szavai hallatán szívem egyre gyorsabban vert. Kisebb boldogság volt bennem, akármennyire is rossz a helyzet.
- Ezt úgy érted, hogy.. Meg akarnak ölni?
- Igen. - lehajtotta a fejét egy pillanatra, bal kezével a fejét fogta - Az egész az én hibám.. Gondolkodnom kellett volna.. Ezek az idióták már öltek embert, és tuti, hogy most is megteszik. - vissza nézett rám, mélyen a szemembe - Megfoglak védeni Spencer. Akármi is fog történni.

El kell mennünk a városból. Még ma, és minél messzebb. Most, még könnyebb dolgunk van, mert jelenleg mindenki Zayn körül ugrál, hogy jobban legyen. Viszont ha jobban lesz.. akkor még több embere fog minket keresni. Páran már állítólag Liam után kutatnak. De csak utána. Mert ahol ő van, ott vagyok én is. És egyenlőre nem gyanakszik senki, hogy merre vagyunk. Kelly-nél meg főképp nem keresnének.
Szerencsére Kelly nyitotta ki az ajtót, és rögtön a nyakamba ugrott. Szorosan magamhoz öleltem, majd miután meglátta mögöttem Liam-et, rögtön beljebb invitált minket. Van egy olyan érzésem, hogy tud valamit..
A szülei sehol sem voltak, csupán a nappaliban Louis. Biztos, hogy ő tud valamit. Liam-hez lépett, és csak úgy, mint az előbb én Kelly-vel, ők is szorosan megölelték egymást.
- Segítenetek kell. - mondtam a mellettem álló barátnőmnek.
- Tudok mindent.. mi kell?
Felmentünk Kelly szobájába, elővett egy nagy táskát, és ruhákat tett bele. Haza nem mehetünk, pedig ott van a legtöbb dolgunk. Kelly, és Louis az utolsó emberek, akikre számíthatunk itt, ebben a városban.
- Kelly - szólítottam meg - Nem tudom, mikor beszélünk legközelebb, de van valami, amit meg kell kérdeznem. Te, és Louis?
- Hát.. Ez nem a legjobbkor történt.. De igen. - a legjobb barátnőmet végre látom újra igazán mosolyogni. Újra megöleltem, közben pár könnycsepp folyt le mindkettőnk arcán - Spenc, vigyázz magadra, kérlek.

Hosszú búcsúzkodás után - és Louis-nak hála kicsit nevettünk is -, beültünk Kelly autójába, és elindultunk. Muszáj volt kölcsön kérni a kocsiját. Zayn emberei nem tudják ennek a kocsinak a rendszámán, kicsit könnyebb lesz a dolgunk.
Szomorúan néztem ki az ablakon, mikor a házunk előtt hajtottunk el. Liam a térdemen pihenő kezemet megfogta, és gyengéden megszorította, és egy pillanatra egymásra néztünk. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy minden gond eltűnik. El tudom hinni, hogy nem lesz semmi gond, és majd minden olyan lesz, mint régen.. Talán.

Komizzatok, és pipáljatok! :) ( és, ha van kedvetek, továbbra is kérdezhettek askon :) )