3. rész

Heey. Nagyon régen hoztam részt. Ez azért is van, mert elkezdődött a suli.. vagyis nem csak ezért. Nem hazudok, jelen pillanatban rohadsz szar lelki állapotban vagyok. Mindegy. Lényeg, hogy semmit nem volt kedvem csinálni, még írni sem. Igaz hogy már jó pár részt előre megírtam, de felrakni semmi kedvem nem volt. Ez is kissé unalmas lesz.. és nem tudom, hogy olvassa bárki is a blogot..
Nem untatok senkit, jó olvasást. :)


Rossz kórházban lenni. Ez az egy hét, nagyon nem volt jó. Igaz, ez semmi, ahhoz képest, hogy két és fél hónapja bent vagyok, de akkor aludtam.
Ma végre vége! Anyával összepakoltuk a pár itt lévő holmimat, ajándékokat, amiket a többiektől kaptam, akik állítólag egyre jobban érdeklődnek az állapotomról.

Kiléptünk a kórház ajtaján. A reggeli Londoni szél belekapott hajamba.. de jó végre kint lenni.
Reggel nyolc óra van, az emberek gyalog sietnek, az autók száguldanak. Ez nem változott.
Anya a parkolóba vezet. Miután a kórházba siető dolgozók feloszlanak előttünk, egy autóra mutat, amit eddig nem láttunk. Ez nem a régi kocsink.. ez új. És sokkal jobb. Látszott, hogy nem rég volt letisztítva a kocsi, szinte csillogott a piros szín a korai napfényben. De nem ez volt a legjobb. Az autónak egy férfi támaszkodott..
- Apa! - futottam hozzá. Anya utánam kiabált, hogy ' óvatosan ', de nem érdekelt. Nyakába ugrottam, szorosan megöleltem.
Apa nem akart elengedni. Derekamnál fogva megemelt, és megpörgetett. Mindketten nevettünk. Boldognak látszik. Szeretem, ha apa boldog. Még jobban szeretem ha velem van.
Apának a munkája miatt sokat kell utaznia. Kiskoromra emlékszem, és valóban sokat nem volt velem. Utáltam, ha nincs velem. Természetesen anyát is szeretem, mindkettejüket ugyanannyira, de anya néha van, hogy túlreagál dogokat. A legtöbb dolgot tökéletesre akarja megcsinálni. Ilyenkor apával mindig elbújunk. És vele, sokszor jobban megértek mindent.
- Spencer, kislányom.. végre. - elengedett, majd végigmért - jó végre ébren látni. - nevetett. A humora megmaradt. Tőle örököltem ezt.
Anyához fordultunk és mindketten ' mehetünk ' pillantást vetettünk rá. De ő csak a távolba nézett.. furcsán. Gyorsan elfordult onnan, majd sietősen beszállt a kocsiba. Követtünk a példáját.

A környékünk, a házunk.. semmit nem változott.
Kiszálltam az autóból, és körbenéztem. A ház bejárata előtt virágok voltak. Biztos anya ültette.
Pár szomszéd kint tevékenykedett, egyesek felkapták fejüket érkezésemre. Régen nem láttak.
- Menj be, én beszélek apáddal. - szólt hozzám anya, majd bólintottam, és elindultam az ajtó felé, miután kezembe nyomta a kulcsot.
A szomszédok közül páran mosolyogtak rám. Páran érdekesen végig mértek. Egyesek pedig arckifejezésükkel azt sugározták, ' Ez meg mit keres itt? Nem beteg? ' . Nagyon kedvesek.
Kinyitottam az ajtót, és beléptem az előszobába. Nem az amire emlékszem.
A fal egyszerű fehér volt. Levettem magamról a pulcsim, és a tőlem jobb oldalra lévő fogasra akasztottam.
Balra egy cipős szekrény volt. Rajta egy váza, benne pedig egy virág, fölöttük egy tükör, a falon pedig még pár kép sorakozott.
Továbbmentem. Két boltív volt egymással szemben. Balra a nappali. Egy fehér kanapé, és kisebb fotelek, könyvespolc, nagy képernyős Tv, előtte egy dohányzóasztal, rajta egy virággal, és egy közös családi képpel.
Anya nagyon rákattant a virágokra. A falon még volt pár kép. Tájképek, családiak .. Ez az egész apa stílusa, és csak egy kicsit változott. Kimentem, és a jobb oldalon lévő boltív felé haladtam. A konyha. Megváltozott.
Ez biztos, hogy anya műve.. ezer százalék. Jobban néz ki, mint a régi amire emlékszem.
A konyhában ismét volt egy boltív, ami az étkező felé vezetett.
Innen is kimentem. Bekukkantottam anyáék szobájába, majd a vendégszobába, ahol semmi sem változott.
Az emeletre igyekeztem. Ha jól emlékszem, ez az én területem volt..
Benyitottam az első szobába. Ez a hálószobám. És teljesen más az egész!
Halványlila színű a fal, képek voltak rajta, mint a házban mindenhol. Az egyik ablak előtt egy kis párkány volt, rajta párnákkal. Mellette, a szoba közepén, egy kétszemélyes ágy helyezkedett.. Bal oldalról egy íróasztal, rajta egy laptop, könyvek, ceruzák, és egy kép, amin a barátaimmal vagyok. A földön hevert pár könyv.
Jobb oldalról a szekrényem, mellette egy nagy tükör, ezek mellett pedig ott hevert a gitárom.
Gyorsan az ágy felé igyekeztem, és háttal rádőltem a puha matracra. Nagyon tetszik ez az egész. Felültem az ágyon, és az ágyal szemben lévő ajtót figyeltem. Felálltam, és benyitottam.. a fürdőbe.
Szinte az egész a kék színhez igazodott.
Kimentem a szobámból, és a következő szoba felé igyekeztem.
Benyitottam, és egy könyvtárszobát pillantottam meg. Emlékszem mindig ez volt az egyik kedvenc helyem. A szoba közepén, a könyvespolcok között, egy zongora volt. Amin kiskorom óta játszok. Elmosolyodtam.
Lefelé indultam, ahol hallottam, hogy anyáék már bejöttek a házba.
Amíg anya a konyhába igyekezett, kimentem a hátsókertbe.
Lélegzetem is elállt. Szent szar! Ez csodálatos! A teraszon álltam, és úgy néztem körbe, a kertünkön. Jobbról mellettem egy asztal, egy paddal, amin párnák voltak. Szinte mindenhol virágok voltak.
Lelépegettem a teraszról. A grillsütő még mindig megvan.
És a változatosság kedvéért virágok. És .. medence?! Van medencénk?
Emlékszem, mindig is örültem volna, ha lenne itt a hátsókertben medence.. és most van! Kezdek aggódni, hogy sok jó emléket vesztettem el..
A vízhez léptem. Lehajoltam, és belemártottam kezem a hideg vízbe.
Felálltam, és elindultam vissza.. de megálltam.
Végül is hazajöttem.. a ház szuper.. Megfordultam, és futni kezdtem a víz felé. Egy nagy kiáltás kíséretében beugrottam a vízbe. Nem érdekelt, hogy hideg. Ez akkor is jó volt.
Feljöttem a víz tetejére, amikor is anyáék jönnek ki.. Anya gyors, ideges lépésekkel elől, mögötte pedig apa nevet. Mire a medencéhez érnek, én már kijöttem a vízből.
- Spencer Harris! - idegeskedett anya. - az orvos megmondta, hogy vigyáznod kell magadra, erre itt ugrándozol! - lehajtottam fejem, hogy ne lássa nevetésemet, közben bólogattam. - Te meg nevetsz is ! - fordult mérgesen apához, mire ő abbahagyta a nevetést, és megrázta fejét. Anya nagy mérges sóhajjal bement a házba, mi pedig követtük őt, persze halkan nevettünk. Ez vicces volt.