5. rész

Heeey.:) Meghoztam az ötödik részt. A következő részektől fog majd több szereplő bekapcsolódni a történetbe. Szóval izgalmasabb lesz. De még mindig az elején vagyok.
u.i.: a másik ( vagyis az első netre feltett ) blogomat töröltem.

Hétfő reggel szinte kipattantam az ágyból. Újra suliba megyek. Bár anya még mindig nem örül neki, szerinte nem kellene.. Szerintem igen.
Kíváncsi voltam mennyit változott az iskola, a programok, és minden. De ami a legjobban érdekelt; az az emberek véleménye. Sokszor hallottam, hogy aki több idő után visszatér az emberek közé, összesúgnak a háta mögött, kibeszélik.. és ha tudják mi történt, egyszerűen hülyének nézik. Hülyének fogom érezni magam, ha olyan fog velem beszélni, akire nem is emlékszem. Hülyén fogom érezni magam, ha valaki elkezd mesélni valamit, amit nem értek. Mindenféle értelemben érdekes lesz ez a nap.
De nem vagyok idióta; nem felejtettem el mindent..

Kelly, és Louis a házunk előtt várt reggel. Ők is aggódtak mi lesz velem ma.. De miért? Nem lesz semmi bajom. Vagy mégis? Nem történhet semmi. Maximum kibeszélnek, hülyeségeket pletykálnak..
Louis egész végig arról magyarázott, milyen jó meccs volt tegnap a Tv-ben. Kelly-el csak bólogattunk, mintha érdekelne minket.
Más ezt észrevenné, de ő nem. De hát .. ő Louis.
Egyszer, még nagyon régen, amikor összebarátkoztunk, megjegyezte, hogy milyen jó társaság vagyunk, mindent elmondhat nekünk, mindig végighallgatjuk, és minden érdekel minket. Ha tudná, hogy nem ..

A suli elé érve megtorpantam.. régen jártam itt. Mintha ezer év telt volna el.. Szürke színű volt az épület, az ablakkeretek fehérek, csak úgy, mint a lépcső ami a bejárathoz vezet. Igen, itt semmi sem változott. Talán, csak a fű lett zöldebb.
Erőt vettem magamon, és elindultam barátaim oldalán befelé.
Az ajtó nyitódása után, egy ideig nem tűntem fel az embereknek.. Ám másodpercekkel később észrevették a Kelly, és Louis között álló harmadik személyt, engem. Szinte a legtöbb pillantás rám szegeződött, mindenki sugdolózni kezdett. ' Hogy-hogy itt van? ' , ' nem balesete volt? ' , ' Ez a lány nem beteg? ' Ilyen, és ehhez hasonló kérdések hangzottak el. De nem foglalkoztam velük. Csak azzal, hogy egyesek szerint ' beteg ' vagyok. Ha beteg volnék, nem itt lennék!
Anya pár napja beszélt az igazgatóval arról, hogy visszavesznek-e. Ez a kérdés ma dől el. Az első utam oda vezetett.
Bekopogtam, majd a titkárnő beengedett. Az igazgató egy ideig még telefonált, majd kedvesen üdvözölt. Nem tudom, hogy azért, mert kijöttem a kórházból, vagy mert alapból ilyen jófej.
- Édesanyád mondta a telefonba, hogy te nagyon szeretnél visszajönni.. - kulcsolta össze az ujjait maga előtt íróasztalán - Nézd Spencer, sajnálom ami történt, de több mint két hónapig kómában voltál, és amnéziád van. Az érettségi közeleg..
- Igazgató úr, maga is tudja, hogy kilencedikben végigtanultam azt az évet.. vagyis inkább négy évre előre tanultam. Erre emlékszem. - mosolyogtam rá, mire elnevette magát.
Természetesen az igazgató tudta, hogy volt egy gólya, akinek akkor nem voltak barátai, ' lúzer volt ' , és csak tanulni tudott. Mára az a gólya végzős, barátai vannak, és az emlékei hiányosak.
- Rendben, nyertél. De ha bármi gond van, piszkálnak ilyesmi.. szólt nyugodtam. Igazgatóként kötelességem a normális diákjaimat védeni. - mosolygott. Hmm, ez kedves. Megköszöntem, majd elindultam órára. Az igazgató mindig ilyen kedves volt, vagy csak nem emlékszem rá? Az utóbbira tippelnék.
Az órára épp kijövetelemkor csöngettek be, de páran még most futottak a suliba, vagy órára.
Az egyik folyosón lépkedve, valaki sikeresen nekem jött. Teljesen megfordultam hátrafelé. Ekkor valaki ismerőst pillantottam meg, kissé távol.. a fiú, aki az egyik közös képen a háttérben volt. Vagy tévedek? Pár pillanat után eltűnt. Messze volt, lehet, hogy a reggeli fáradság miatt rosszul láttam. Megfordultam, és folytattam utam az órára.

Mikor bekopogtam a terembe az óra már rég tartott. Benyitottam, és újból találkoztam a meglepett szempárokkal. A tanár is fürkészve nézett.
- Spencer.. hát te? - kérdezte
- Hát, visszajöttem. - tártam szét kezeim.
A tanárnő bólogatott, majd mondani akart valamit, de egy hang félbeszakította.
- Héé! - kiabált egy fiú - beteg embernek a kórházban kéne lennie.
Az osztály egy része nevetni kezdett. Felvont szemöldökkel figyeltem a fiút, aki mondata végén hozzám akart vágni egy papírgalacsint, de félre ment. Mellettem a tanár elordította magát, szinte
mindenki hátralökkent hangjától.
- Nem szabad a beteg embereket sértegetni!! - mondta mondandója végén. Beteg vagyok? Már ő is azt hiszi? Pedig bíztam ebben a nőben ..
- Elnézést - szóltam közbe - nem vagyok beteg.
Kórusba bevágta mindenki, hogy miért. Kíváncsiak voltak mi történt. A tanárnőre pillantottam, aki bólintott, majd két barátomra - akik hátul ültek - . Ők is bólintottak. És végül a többiekre, akiknek hálás arcuk volt, mert a matek óra egy része elmegy a történetemmel.
Elmondtam mindent. A balesetet, amiről sok mindent nem tudok, hogy kómában voltam, hogy amnéziás vagyok, és rengeteg dolgot elfelejtettem, és hogy miért jöttem vissza.
Persze, sokan mondták, hogy fölösleges bejönnöm, de én ezt akartam. Ez az én döntésem volt.

Utolsó óra után Louis vártuk a folyosón, hogy megérkezzen. Amit elmeséltem pár embernek első órában, hírként terjedt a suliban, így nagyjából a második szünetre mindenki tudta.. legalább is, akit érdekelt. Páran meg is kérdezték milyen volt sokat aludni.. Érdekes kérdés, olyan, mintha rendesen aludtam volna.
Voltak értelmesebb kérdések is, például, hogy a családomnak milyen volt átvészelni a helyzetet, vagy nem volt furcsa, hogy sok dologra nem emlékszem.. Jobban tetszettek az okos kérdések.

Kellyt egy lány elhívta beszélgetni, így egyedül maradtam. A kifelé siető embereket bámultam unalmamban.
Újra végig gondoltam a többi ember kérdését.. Furcsa ez az egész. A legfurcsább az egészben, hogy senki nem mondott semmit a balesetemről. Nem egy filmet láttam, amiben ugyan az volt a főszereplővel, mint most velem. A főszereplőt mindig tájékoztatják, hogy mi történt pontosan vele.. vagy esetleg egy családtag mondja el neki.. de mindenképp elmondják. Nekem nem. Egy árva szót sem szóltak.
Talán, ha elmesélnék mi történt, eszembe jutna valami. Vagy nem.
Emlékezni akarok mindenre.. Mindenre, ami ebben az elfelejtett egy évben történt.
Próbálok régebbi emlékekre gondolni, amikre emlékszem.. de nem megy, még így sem. Szerintem nem csak egy év esett ki.. hanem több dolog is.
Gondolataimból egy kéz ébresztett fel, ami megbökte a vállam.
Hátrafordultam, és egy fiú állt előttem. Feket, jól beállított haja van, sötét szemeivel nézett le rám.
- Hello Spencer, hallottam, mi történt.. - kezdte, de félbeszakítottam.
- Bocsi.. ismerjük egymást? - kérdőn figyeltem. A srác nem értette mit akartam mondani, aztán arcfejezéséből látszott, hogy rájött.
- Ne haragudj, elfelejtettem, hogy nem emlékszel mindenre.. Zayn vagyok, talán olyan fél éve ismerkedtünk össze.
- óó, értem .. és jóban voltunk? - kérdeztem kissé nevetve.
- Persze. - mosolygott.
Ha jóban voltunk, miért nem láttam egy képet sem vele az albumomban? Lehet, hogy ő volt, a hiányzó képeken?
Zayn csak magyarázta, hogy nagyon jóban voltunk, hogy párszor találkoztunk bulikon, meg ilyenek.
- Azt akartam kérdezni, nincs kedved valamikor .. - mondta, de egy hang félbeszakította.
- Spenc, mehetünk? - hallottam meg Louis hangját hátam mögül, mire megfordultam. Kellyvel kérdőn figyeltek minket. Zaynre néztek, majd rám. És így felváltva. Egy pillanatig jobban elidőzött a tekintete a fiún, majd hirtelen megfordult, és kiment. Louis vállamnál átkarolt, jelezve, hogy már menjünk.
Elköszöntem Zayntől, majd kimentünk a suliból. Kedves srác.
Barátaim mellé sétáltam, és elindultunk hazafelé. Kínosan csendben voltak..
- Oké - álltam meg - mi a gond?
Egymásra néztek, majd rám. Aztán újra egymásra, és így tovább. Titkolóznak? Lehetséges. Mindketten megrázták a fejüket. Miért mindenki ilyen furcsa?

Hazaérve feltűnően nagy csend volt a házban. Kiabáltam, de nem jött válasz.
A konyhába mentem, ahol a pulton egy cetlit láttam. Anya írta. Azt üzente, hogy ' nagy bevásárlást ' tartanak apával, és majd jönnek.
Szóval van egy kis egyedül tölthető időm. Felvonultam a szobámba, laptopommal a kezemben leültem az ágyra, és egy nagy párnára támasztottam hátamat. A háttérképen Kelly-el, és Louis-al volt, a London Eye-on voltunk. A kamerába mosolyogtunk, a háttérben pedig a város.
Támadt egy ötletem; megnyitottam a képeket, majd rengeteg mappa tárult elém. Szerencsére itt a mappák neve is évszámokban voltak, csakúgy, mint az emlékkönyv.
Nagyrészt azok a képek voltak itt, mint az albumjaimban.. de egy kép sem volt Zayn-el. Miért?