13. rész

Heeey. Szép estét mindenkinek. Nem terveztem, hogy fel teszem ma ezt a részt, de szombaton, és vasárnap általában nincs időm, szóval, szerintem mostantól péntekenként lesz rész. Talán néha máskor. Esetleg előbb.
A részhez annyi hozzáfűzni valóm van, hogy imádtam írni. Pont mint a következőket. Amikor ez a rész megszületett a fejemben ezt a dalt hallgattam. Ettől jött meg az ihlet. Ezt ajánlom a mai részhez ! :)
És még annyi, hogy örülnék ha feliratkoznátok, esetleg komiznátok. Jöhet negatív kritika is. Jó lenne látni végre, egy hosszabb komit.. olyat még nem kaptam.
Jó olvasást ! :)

Egyszerűen nem bírtam kiverni Őt a fejemből.. nem ment.
Napok óta keresgélem a suliba, egyedül, de nem találtam. Egyszerűen sehol sem. Mintha a föld nyelte volna el.
És tényleg egyedül kerestem. Senki nem volt velem. Mármint olyan, aki számít nekem.
Kelly nem jött suliba napok óta, állítólag beteg, de szerintem, csak nem akarja látni Louist.
Louis barátunk a hét elején elutazott a focicsapattal Manchesterbe, és a hét végéig ott maradnak. Minden évben elmennek egy hétre más városba, valami országos focimeccsek vannak a középiskolák között.
Ha már így Louist emlegettem.. mivel egyedül vagyok napok óta, ezért most megfigyeltem egy-két embert - amellett, hogy Liam-et kerestem - . Eleanor látványosan szenved Louis távollététől. Vagyis inkább látványosan színlel. Még életemben nem láttam ilyet. Az iskola közepén nyafog, hangosan hogy mennyire hiányzik neki. Szerintem, még alig ismerik egymást, és körülbelül egy hete vannak együtt. Gondolom, hogy olyan sok időt nem töltöttek egymás nélkül. Mi pedig Kellyvel volt, hogy több ideig nélkülöztük Louist. Ez a lány meg nem bír ki egy hetet? Főleg úgy, hogy szinte mindig felhívja?
Otthon is egyedül vagyok; apa utazik Newcastle-be, anya meg mostanság mindig dolgozik. Reggel nyolckor elmegy, este hatkor hazaér, hullafáradtan. Este maximum egy tíz percet beszélgetünk, utána pedig alszik.. ilyen hülye hetet.

Péntek van. Hétfő óta többször is zongora elé ültem, és játszottam. Csak azt a két darabot. Reméltem, hogy megint beugrik valami, de úgy látszik amikor nagyon akarok valamire emlékezni, sosem sikerül. Miért?! Minden emlék olyan váratlanul jön, de amikor tényleg jó lenne valamit tudni, sosem jön semmi.

Tudtam, hogy köze van azokhoz a dalokhoz. Ő villant be a fejembe, biztos, hogy ő volt! Ma is, mint az előző napokban, sehol sem találtam. Már vége voltak az óráimnak, amikor még őt kutattam. Szinte már az egész sulit felkutattam! Nagyjából tizedszerre a héten. Péntek lévén, azt hiszem maradok egy kicsit még.
A kijárat felé vezető folyosón állok. Egyedül nézek mindenfelé, amikor egy lehajtott fejű fiút pillantottam meg a folyosó végén.
- Liam! - szólítottam meg, mire az a szép barna szempár szegeződött rám. Nagy levegőt vettem, majd kisebb lépésekkel siettem hozzá.
A célommal tisztában voltam. A választól félek.
- Kérlek, gyere el velem a zene terembe.
Kérdőn figyelt engem. Ilyenkor másnak is ez lenne a reakciója. Ó kérlek, Liam. Mondj igent..
Enyhén bólintott. Ez az. Innentől minden rajtam múlik. Most már tényleg mindent meg akarok tudni.. és ő az, aki tud mindent.
Megfordultam, majd ő mögöttem jött. Csendben, szokás szerint..
Halkan benyitottam, a mindig nyitva lévő terembe, ami szerencsére üres volt. Táskámat az egyik székre helyeztem, Liam követte a példámat.
A zongora mellett megálltam, lassan Ő is odaért. A zene, ami egyszerűen nem ment ki a fejemből, a papíron, a kezemben van mögöttem. Elé nyújtottam.
- Énekeld el.
Elvette a lapot, majd beleolvasott. Rám, majd újra a lapra pillantott. Szeme szomorú volt. Szólásra nyitotta a száját, de csak enyhén megrázta fejét.
- Spencer.. é-én.. - suttogta, alig hallhatóan. Most már tudom, hogy ismeri. Többet akarok tudni.
- Kérlek..
Egy ideig csend volt. Aztán jobb kezével a zongorának támaszkodott, és bólintott.
Leültem a hangszer elé, felnyitottam. Ujjaimmal végigsimítottam a hangszeren, utoljára Liamre néztem, majd lehunytam a szemem, és megszólalt az első hang.
Liam énekelni kezdett. A hangja, mint egy angyalé. Csodálatos. Valahol mélyen érzem, hogy nem most hallom őt először énekelni..
Hangja a dal végénél néha-néha elcsuklott, de így is tökéletes volt. Lenyomtam az utolsó hangot, és a hang, ami az egész nagy termet betöltötte, eltűnt. Lecsuktam a hangszert, majd lassan felálltam. A dalszöveg már a zongora tetején pihent.
Liam felém pillantott. Barna szemei csillogva néztek rám. Szomorúság, bánat járta át az egész helységet. Némán figyeltük a másikat.
- Liam .. - szólítottam meg - volt köztünk bármi is ?
Liam élesen beszívta a levegőt, szemeit lehunyta. Hirtelen megfordult, felkapta a táskáját, és kiviharzott a teremből.
Sejtelmem sincs, mi történt a múltban. Van közös múltunk? És mi történt kettőnk között?
Akármi is volt, egy dolgot tisztán látok; ennek a fiúnak érzései vannak irántam.
És valahol belül, ezek az érzések viszonozva vannak. Akármi is történt .. én érzem, hogy legbelül szeretem.

( bocsánat, hogy kicsit rövid lett, de azért kaphatok pár komit? :D )

~ Következő részből:
Újból kapcsolgattam a csatornák között, amikor csöngettek. Ki lehet az? 
Lehalkítottam a tv-t, teámat az asztalra tettem, és felálltam. Itthoni ruhámon kicsit igazítottam, hajamat kibontottam a copfból. Akárki is az, ne hülyén kinézve lásson..
Gyorsan a bejárati ajtóhoz siettem, és kinyitottam. A szívem egy pillanatra megállt, amikor megláttam ki az.