14. rész

Heeeey. Meglepetés! Ez olyan meglepi rész akar lenni, mivel nem gondoltam rá, hogy ma felteszem, de ilyen az élet. Tele van meglepetésekkel. :)
Ott kezdeném, hogy köszönöm a 10 feliratkozót, és a több mint 2100 megtekintést. :) ( remélem egyszer lesz több is. :D )
A következő pedig, hogy ' megnyitotta kapuit ', az új blogom. Ott is leírtam, és itt is megteszem, hogy az a történet nagyon közel áll a szívemhez. ( csak úgy, mint ez. ) Az volt, a legeslegelső történet, amit írtam. Változtatásokkal, jó sokkal, megosztom másokkal. Remélem meglesitek ! :) KATT
Végezetül pedig annyi, hogy oldalt van egy szavazás. Szóval szavazzatok. :D És mostantól minden rész után lesz kis részlet a következőből! :) 
És ahogy mindig befejezem a szónoklatom; Jó olvasást ! :))
ui.: ezt a részt Little Girl-nek ajánlom. :)

Elsétált. Ott hagyott egyedül, a nagy teremben, és csak néztem, ahogy becsapódik az ajtó. Pár percig még egy helyben álltam, de nem jött vissza. Tényleg elment.
Vajon hova mehetett? Utána menjek? Már biztos messze van.. miért nem gondoltam erre az előbb?
Gondolataimat a csengő szakította félbe. Vége van az óráknak.
Sóhajtottam, majd vállamra kaptam a táskámat, és kisétáltam a folyosóra, észrevétlenül.
A legtöbb diák boldogan hagyja el pénteken az iskolát, és várja, hogy sokáig aludhasson, szórakozhasson, bulizhasson, de én nem. És nem csak azért, mert azt a bizonyos hétvége egy életre elvette a kedvemet mindenféle bulitól. Hanem, úgy minden miatt.
Szomorúan ballagtam hazafelé, közben fejemben Liam hangja csengett, és a szemei, ahogy kissé könnyesen rám néznek..

* Másnap *

Reméltem, hogy anyának szombat lévén nem kell dolgoznia, és itthon marad, de tévedtem. Ezen a héten teljesen egyedül maradtam.
Kelly-ről nem annyira hittem el a betegségét. De ő is tudta, hogy Louis nincs itthon a héten. Tényleg megbetegedett. Átakartam ma menni hozzá, de ő megtiltotta, mert nem akarja, hogy megfertőzzön.
Apa tegnap késő délután elindult Newcastle-be, Louis vasárnap jön haza Manchesterből.
Mindenkinek van dolga, csak én ülök egy esős napon a nappaliba, a tv-t nézve. Komolyan, lassan már életem se lesz.
Belekortyoltam a meleg teámba, közben átkapcsoltam egy másik műsorra. Valami spanyol sorozat ment, és a mai részében az egyik szereplő felébred a kómából, és semmire sem emlékszik, az egész életét elfejtette. Milyen ismerős.. csak én szerencsére nem felejtettem el az egészet. Csak egy részét. Egy fontos időszakot. Legalább is szerintem.
Újból kapcsolgattam a csatornák között, amikor csöngettek. Ki lehet az? 
Lehalkítottam a tv-t, teámat a dohányzó asztalra tettem, és felálltam. Itthoni ruhámon kicsit igazítottam, hajamat kibontottam a copfból. Akárki is az, ne hülyén kinézve lásson..
Gyorsan a bejárati ajtóhoz siettem, és kinyitottam. A szívem egy pillanatra megállt, amikor megláttam ki az.
Liam, a falnak dőlve állt, egy fekete bőrdzekiben, haja vizes, és kissé kócos volt, kezei a zsebében voltak.
Nem merek megszólalni.. mit csinál itt?
- Szia. - köszöntem halkan - Mit csinálsz itt?
- Bemehetek?
- Persze. - kinyitottam neki jobban az ajtót, és beengedtem.
Kabátját levette, felakasztotta, cipőjét pedig a cipős szekrény mellé tette..  otthonosan mozog. És eddig észre se vettem, hogy van egy zacskó a kezében. Abban vajon mi lehet?
Talán túlságosan is próbáltam megfejteni a szatyor tartalmát. Liam kicsit feljebb emelte, és megrázta. Ezt nekem hozta?
- Mi ez? - kérdeztem
- Majd megtudod.
Megint ez a mondat! Mindenki ezt mondja! Nem pont ezekkel a szavakkal, de igen! Miért nem tudhatom meg itt, helyben, az előszobában?
Mondjuk az tényleg, eléggé udvariatlan lenne..
- Akkor talán menjünk a nappaliba, arra va .. - félbeszakított.
- Tudom hol van.
Halvány mosollyal az arcán megfordult, én pedig meglepődött fejjel mentem utána. Szóval tudja mi hol van, a házban. De honnan a francból?

Mikor beértem a nappaliba, Liam már a kanapén ült, a zacskó pedig az asztalon hevert. Odasétáltam,

melléültem. Még mindig fogalmam sincs, mit szeretne.
Érdekes, még nem láttam ennyire mosolyogni őt soha, mint ma. Haladunk.
Most akkor kérdezzem meg, mit szeretne? Végül is, meg kéne.. ebbe az esős időbe eljött ide, és még esernyője sem volt. Gyerünk Spenc, kérdezd meg.
- Szóval ..
- Nézd meg. - fejével a zacskó fejé biccentett. Sóhajtottam, majd felálltam.
A kis csomagot felvettem, a tartalmáért kutattam. Egy CD tok volt, benne pedig egy lemez. Kinyitottam, és jobban szemügyre vettem - S+ L - olvastam le róla.
Pont mint a zongora darab tetején lévő átfirkált betűk! Előre félek, mi van rajta..

A tv alatti lejátszóba tettem a lemezt. Átváltottam a dvd lejátszóra, és elindítottam. Közben visszaültem Liam mellé, akin semmi nem látszott. Legalább is semmi olyan, amit kitudtam volna olvasni belőle.. én viszont ideges voltam. Ideges, mert nem tudom mi van a lemezem.. és a legrosszabb, hogy félek megnézni. Pedig muszáj. Ez a kulcsa annak, hogy megtudjam mi történt velem. Esetleg velünk. Mindennel.
Nagy levegőt vettem, amikor elindult, és megjelent az első képkocka. Valami szürke falú szobában jár a kamera. A kamera bemegy a szobába, és egy hang megszólal, miközben a letérdel az ágy mellé - Jó reggelt - mondja egy férfi hang.
Ez a hang nekem ismerős.. Ez Liam hangja!
Egy kéz nyúl a takaró felé, és lehúzza a félig alvó emberről. A takaró alatt pedig.. én voltam.
Tudtam! Tudtam, hogy közünk van egymáshoz!
De amin még jobban meglepődtem.. én Liam-el aludtam?! - Ideje felkelni - mondja Liam, én pedig visszahúzom magamra a takarót, egy nőies morgás kíséretében. - Hé. Megígértem anyádnak, hogy délután hazaviszlek. Most tizenegy van. - lehúzom magamról a takarót, és összehúzott szemekkel figyeltem a kamerába. - Akkor mi a fenének videózol megint? - Liam nevet - Emlékeket gyűjtök. Pont mint te. - elmosolyodok a videóban, és kissé a valóságban is. Felállok, és elsétálok a szobában. Egy asztal felé megyek, és a táskámban turkálok. - Ugye nem gondolod komolyan, hogy azt is levideózod, ahogy öltözök? - mérgesen nézek a kamerába, Liam pedig elröhögi magát.. mármint a felvételben. - Levideózzam? - kérdezi. Tágra nyílt szemekkel megrázom a fejem, és közelebb megyek Liam-hez, hogy megüssem.. vagyis, az akart lenni. Egy kis pofon. De Liam elkapta a kezemet, közben felénk fordította a kamerát, és megcsókolt. Megcsókolt ! - Ez is benne lesz a kis filmedben? - kérdeztem. - Ez lesz az eleje. - mosolyogva válaszolt. Ezután mindenféle boldog videó felvétel jött, hol voltak a beszélgetéseinkből részek, hol nem. Az utóbbinál egyszerűen csak hangosabban szólt a háttérzene. De volt olyan is, ahol ketten zenélünk.
Teljesen le vagyok sokkolva. Ha ezt egy másik lány nézné meg, azt mondaná, hogy nagyon aranyos. De én egy olyan lány vagyok, aki elfelejtett pár évet! Jogos, az ijedségem.. és ez az egész.. hihetetlen..
A videónak vége lett. Mosolyogva bámultunk bele a kamerába, és elsötétült a képernyő.
Liam összekulcsolta kezeit, ölébe ejtette, és kissé felém fordult. Gondolom várta, hogy elmondjam a véleményemet.
Visszaidéztem magamban, a videó összes képkockáját.. És amikor bátrabbnak éreztem magam, megkérdeztem azt, amit szerintem minden lány megkérdezne a helyemben..
- Akkor mi .. lefeküdtünk?
Megtört a jég. Liam elnevette magát.
- Nem.
- De hát ott aludtam nálad.. é-és..
- Spenc, lehet, hogy sok velem egykorú olyan, hogy csak arra mennek. Én nem vagyok olyan. - bólintottam.
- Figyelj Liam.. nekem ez így sok.. e-ez olyan hihetetlen.. - halkan mondtam ki a szavakat. A mellettem ülő fiú, kicsit elszomorodott. Vagyis.. nagyon. Elszállt a jókedve.
Mintha most összetörtem volna benne valamit.
- Ne várd azt, hogy rögtön mindenre emlékezzek. - folytattam - Mindenki ezt várja. De nem megy. És, ez még mindig hihetetlen..
- Értem. Spencer. Ez mind megtörtént. Itt hagyom a lemezt.. ha elhiszed, csak szólj. Tudod hol találsz.
Ismét elsétált. Tudja, hogy hol a kijárat. Mint már mondtam, otthonosan mozog nálunk.
Ez az utolsó mondata.. úgy érzem, mintha kicsit megsértett volna. És hogy érti, hogy ' tudod hol találsz? '
Mindegy.. azt hiszem tudom mit csinálok ma. Egész végig ezt a videót fogom nézni.

Komizzatok, pipáljatok! :))

~ Következő részből:
- Spencer várj! - megfogta a karom, tengelyem körül megfordultam. - Had magyarázzam meg!
- Mit? Mit akarsz megmagyarázni ?! - kiabáltam - Azt, hogy elveszed az emlékeimet, és azt ami az enyém? És hogy nem mondod el az igazat? Tudod minek nevezik ezt? Hazugságnak! - egyre jobban csak könnyeztem - Nem akarlak látni !