7. rész

Sziasztok!
Végre van időm! Komolyan, annyira nincs időm semmire, hogy az hihetetlen. Rohadt sokat kell tanulni. Miért várnak el mindent tőlünk? Tudom, hogy a középsuli második évében ( főleg hogy az első év az nulladik volt, szinte csak nyelvi órám volt ) már többet elvárnak.. de ennyit?! Szerintem nem csak én vagyok ezzel így..
De az írást nem adom fel, nem fogom bezárni a blogot, semmi ilyesmi nem fog történni. Csak lehet, hogy néha késnek a részek, vagy csak hétvégén lesz.. kitudja. Főleg, hogy most megpróbálom November végén a próba angolt nyelvvizsgát.. oké, csak próba, de akkor is. Itt szúrjam el, mint élesben. Mindegy, igyekszem a blogolással. És lehet, hogy hétvégén új fejléc is lesz.:) na, jó olvasást!:))


Másnap reggel korán kellett felkelnem. Mivel már több mint egy hete itthon vagyok, anya befogott házimunkára. Csodás.. szóval nincs felkelés után öt perc pihenő, gyorsan felkellet öltöznöm, meg a többi. Amíg ő le ugrott a boltba, mert valami hiányzik az ebédből, én az ő félbemaradott munkáját, vagyis a nappali felporszívózását folytattam. Nemértettem, mit kell itt takarítani.. amikor bementem egyetlen egy porszem sem volt sehol.
Aztán anya hazaért, és elkezdtük a nagy főzést. Előétel, főétel, és amíg ő a desszertet díszítette, kiadta azt a feladatot, hogy terítsek meg, és hogy szép legyen. Az utolsót szigorúbban mondta.
Nem értettem mi ez a nagy sietség. De amikor háromnegyed tizenkettőkor szüleimmel kinyitottuk a bejárati ajtót megértettem. Apa szülei jöttek.
Az én drága nagyanyám, a legkritikusabb ember akit ismerek. Lehet, hogy sok mindent elfelejtettem, de arra emlékszem, hogy mindig megmondja a véleményét, mindenről. Rá tökéletesen illik az a kifejezés, hogy ' Ami a szívén, az a száján ' .
Hogy jön ide anya reggeli nagy készülődése? Úgy, hogy soha nem kedvelte anyát. Vagyis.. régen nem találta megfelelőnek a fiához. De végül is elfogadta anyát, és azt hogy, kórházi ápolónak készült. A véleménye nem sokat változott, csak nem szólogat be annyit, de mindig kritizálta anya főztjét.
Pár perccel később újra csengettek. Ha apa kissé mogorva szülei megjöttek, akkor tudom, hogy kik jönnek most.. a ' mindenkivel kedves vagyok, és nagyon szeretem az embereket ' nagyszüleim. Vagyis, anya szülei.
A jófej, és túlságosan szeretet teljes nagyim, melegen megölelt, és szinte el sem engedett. Megjegyezte, hogy ' milyen nagyon csinos vagyok '. Hát.. nem értem mi rajtam olyan ' csinos '. Pirosas kockás ing, betűrve farmerba, a hajam egyszerűen ki van engedve; teljesen átlagos.
Az üdvözlések után leültünk az étkezőbe, ahol én terítettem meg. A gonosz nagyim megjegyezte, hogy jó lett. Vagy inkább morogta? Nem tudtam eldönteni.. mindegy. Lényeg, hogy tőle ez jó.
Az ebéd normálisan telt. A desszertig minden rendben volt, kérdezgettek hogy milyen volt a kórház, nagyjából mire emlékszem, és milyen újra a suli. Ez után kezdődött az, amitől anya félt. Befejeztük a desszertet, ami szerintem rendben volt, úgy, mint minden más étel.
- Hát - törölte meg a szalvétával száját a gonosz nagyi, majd gondosan összehajtotta, és a tányérra tette. - elviselhető volt az étel - beszélt anyához, aki kissé elmosolyodott - de még mindig pocsék - anya arckifejezése ijedt lett, a nagyi felállt, kiment - a nappaliban leszek - apa utánament, gondolom beszélnek. Mindig ez van.. vagyis általában.
A kedves nagyi nyugtatta anyut, hogy szerinte jó volt.. Anya erőt vett magán, jelezte, hogy tartsunk velük.

A nappaliban nagy beszélgetések folyt a két nagypapa, és apa között, a munkáról, amit nem nagyon értettem.
Csak csöndben ültem a kedves nagyi mellett, és arra figyeltem, ne hogy balhé legyen közte, meg a gonosz nagyi között.
Egy pillanatban csöngettek. Anya rám nézett
- Nyisd ki Spenc. - mosolygott kedvesen. Sóhajtottam, semmi kedvem ehhez.. talán kissé hangosra sikerült a sóhajtás, mert a gonosz nagyi felém fordult.. mérgesen..
- Harris kisasszony. - szólt rám a nagyi az éles hangján.. ez nem lesz jó. miért vesz mindent észre? - engedelmeskedj édesanyádnak, nyisd ki az ajtót, megjegyzés nélkül! Bezzeg az én időmben, ha ilyet csináltam volna .. - és elkezdett mesélni az " ő idejéről " .
Ezt most azért meséli, mert kedve van hozzá, vagy mert tudja, hogy automatikusan elmegyek innen, ha megint régi történeteket mesél? Gyorsan megfordultam, de lassan lépkedtem az ajtóig. Kinyitottam és a bejárati ajtót és a postás állt előttem.
Baseball sapka volt rajta, fejét lehajtotta. Karjára pillantottam, ami izmos.. biztos fiú. Fejét még mindig lehajtva beszélt hozzám.
- Küldemény Spencer Harrisnek-nek. - szólalt meg mély, férfias hangon. Ismerős valahonnan..
Egy lapot tartott felém, és a kijelölt helyen aláírtam, majd egy kisebb dobozt nyújtott elém. Hosszú volt, és .. és doboz alakú.
Semmi ötletem nem volt, hog ki küldhette, azt meg főleg nem sejtem, hogy mi lehet benne.
A doboz oldalait forgattam, név után kutatva.. meg is találtam. - ' Zayntől ' - olvastam magamban. Elmosolyodtam.
Nem akartam itt egy idegen ember előtt megnézni mi van a dobozban. Megfogtam a tollat, ami a fiú nyújtott.. és ekkor láttam az arcát. Gondolom, nem akarta hogy lássam ki ő. Ezt honnan tudom? Onnan, hogy amint újra ránéztem felém nézett, és gyorsan lehajtotta a fejét.
De én őt ismerem! Ő az akinek nekimentem a suliban.. a szép barna szemű fiú..
- Hé, téged ismerlek. Veled ütköztem össze tegnap. - nevettem el a mondat végét. Újból rám nézett, halvány mosollyal az arcán.
- Az én hibám volt. - motyogta.
- Dehogyis, az enyém. Legközelebb nem beszélek hátra felé. - mondtam, miközben aláírtam a papírt, amit ilyenkor szokás. Ez a fiú nem valami beszédes. Próbálok vele beszélni, de még erre a mondatomra se felelt, csak mosolyog.. de csak halványan.
Visszaadtam neki a tollat, és a papírt is, majd köszönés nélkül megfordult.
- Biztos nem ismerjük egymást? - kiáltottam utána, de nem válaszolt.. nagyon gyorsan elment. Legszívesebben utána futnék, de nem lehet. Itt van a gonosz nagyi, és ez a doboz is.
Vissza mentem a házba, megálltam az előszobában. Becsuktam az ajtót, majd annak támaszkodva bontottam ki a csomagot. Kíváncsi vagyok.
A hosszú dobozban, egy vörös rózsa volt szépen behelyezve, mellette összehajtva egy papír. Újra elmosolyodtam.
A dobozt az előszobában lévő cipős szekrény tetejére tettem, majd miközben a rózsába szagoltam, kinyitottam a levelet, és olvasni kezdtem.

' Spencer! 

Mostanában nincs sok alkalmunk beszélgetni. Gondoltam küldök egy kis apróságot. 
Remélem tetszik. Jövőhéten az egyik délutánra szeretnélek lefoglalni. Majd beszélünk.
       Zayn. x '

Fejemet az ajtónak döntöttem, és még mindig mosolyogtam. Azt hiszem kezdem kedvelni ezt a fiút.
De a jókedvemet újabb fejfájás zavarta meg. Egy kép ugrott be.. Egy kép, amin idegesen sétálok az utcán.. majd egy másik kép újra, arról a barna szempárról.
Az a barna szempár.. a tulajdonosával már találkoztam. De hogy hívják? És miért volt olyan furcsa?

Egyre több dolog volt a fejemben; Hova akar menni velem Zayn? Hogy hívják azt a fiút? És mi volt az az emlék, ami beugrott?

( bocsánat, hogy kissé unalmas lett, és rövid lett.. de azért örülnék pár kominak! nagyon .. )